A BUX ezúttal trenddel szemben mozgott, 2,6 százalékos emelkedés után 10813 ponton zárta a hetet.
Köszönhető ez elsősorban a soha nem látott mérték? profitról beszámoló OTP-nek, amely első negyedéves eredményének publikálása után újra szárnyra kapott. Nem késtek az elemzői célárfolyam-emelések sem, a bankóriás további szárnyalását előrevetítve. A szintén rekorderedményről számot adó Mol 2 százalékos emelkedése eltörpült az OTP 11 százalékot meghaladó emelkedése mellett. Nem úgy a Richter esése, melynek mértéke e héten több mint 8 százalékosra sikeredett, a kormány árbefagyasztása óta így már 30 százalékkal érnek kevesebbet a gyógyszercég papírjai. A második vonalban 13 százalékot zuhant a Globus kiábrándító első negyedéves eredményei miatt, és újabb történelmi mélypontra, 900 forintig süllyedt a NABI árfolyama is. A Démász "zuhanása" csak az osztalékszelvény "levágásának" tudható be, a részvényesek 1200 forint bruttó osztalékra jogosultak a 2003-as üzleti év után.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »