hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gázárkérdés és populizmus
Politikai akarat a visszaállamosításra

2000. 07. 01.
A rendszerváltás óta megválasztott magyar kormányok egyike sem tudott eddig megbirkózni múltból örökölt energiagazdaságunk berendezkedésével. Nem véletlenül: nagymérték? hazánk energiaimport-függősége, a hazai fogyasztóknak egyelőre igen csekély a vásárlóereje, emellett a világpiaci olajár tartósan magas, ami szociális feszültségeket gerjeszt. Ebben a helyzetben az Orbán-kormány továbbra is fenn kívánja tartani a torz hatósági villamos- és földgázárakat, a Mol gázüzletágát – az egyik legfontosabb, de most a hatósági gázárral csődbe kényszerített ágazatot – pedig vissza kívánja államosítani. Ily módon próbálja a kormány a magas világpiaci olajár begyűrűzését kivédve az inflációt féken tartani. A logikusnak hangzó érveléssel ellentétben hosszabb távon ez a gazdaságpolitika visszavetheti a magyar gazdaság versenyképességének éppen csak bontakozó fejlődését.

Az energiaár problémája régi időkre nyúlik vissza. Röviddel a 70-es évek két
nemzetközi olajárrobbanása után nyilvánvalóvá vált, hogy az akkor még öndicsőítő
szocialista blokk nem tudta megakadályozni a magas olajárak begyűrűzését. Sőt, az
erre tett kilátástalan kísérletsorozat szerepet játszott a szocialista rendszer
felbomlásában azáltal, hogy elindult az ország külföld felé való eladósodása,
amely hozzájárult a rendszer totális gazdasági, majd politikai csődjéhez. Magyarország
is ebben az időszakban zuhant bele abba az adósságspirálba, amelynek nyomasztó súlyát
még ma is nap mint nap érzi minden magyar állampolgár.

A rendszerváltás után megindult energiapiaci magánosítás és a most bontakozó
liberalizáció ezt a torz rendszert próbálja fokozatosan lebontani. Ez a folyamat óriási
érdekütközéseket, üzleti vitákat és szociális feszültségeket okoz a világon
mindenütt. Arról van ugyanis szó, hogy az eddig monopolhelyzetben lévő energiacégektől
az átlátható piaci verseny elveszi az eddig megszokott extraprofitot. Ezért fektettek
be előszeretettel itt az EU-ban bontakozó verseny elől "menekülő" német és más
állami cégek a 90-es évek közepén, azt gondolván, hogy a magyar energetikát a
liberalizáció még nem "fenyegeti". Ebben nagyot tévedtek.

Ma Magyarországon még mindig a mindenkori kormány diszponál az ország jövőjét
hosszú távon meghatározó energetikai kérdésekben. A hatályos törvények szerint így
határozza meg, gyakorlatilag kézi vezérléssel a mindenkori gazdasági miniszter a
villamos energia és a gáz árát. A megszületésekor még független energiapiaci regulátornak
szánt – de ma a kormánytól függő – Magyar Energia Hivatal tehet ugyan ajánlásokat
az árakra, de energiaár-kérdésekben döntési jogköre nincs. A most hivatalban lévő
kormányzatot azonban már az is láthatóan zavarja, hogy a benzin árát már nem képes
– a választók előtt hősként tetszelegve – kézi vezérléssel leszabályozni. Múlt
heti gázárdöntésével pedig az Orbán-kormány újabb négy (!) évre büszkén
bebetonozza a torz energiaárakat, szociális szempontokra hivatkozva jövőre maximum 5
százalékkal engedi emelni a gázárakat (és valószínűleg az energiaárakat is). A
miniszterelnök hivatkozása azonban közelebb áll a populista szociális demagógiához,
hiszen a történelem és hazánk szocialista típusú gazdaságtörténete már a napnál
is világosabban bebizonyította, hogy világpiaci energiaárakat nem lehet a határainkon
megállítani, és szigetként működtetni gazdaságilag és történelmileg nyitottságra
ítélt országunkban. A kormányfő elfelejti elmondani a választóknak, hogy az egész
torz energiaár-rendszer fenntartásának költségeit már most is az adózókkal,
illetve a Mol részvényeseivel fizetteti meg, a Mol visszaállamosítása esetén pedig még
több száz milliárdot kell majd a polgároknak áldozniuk erre a költségvetésen
keresztül.

A magasabb világpiaci árakhoz – akármilyen nehéz is – előbb-utóbb alkalmazkodnia
kell a magyar gazdaság minden szereplőjének. A magas energiaárak miatt nehéz
helyzetbe kerülőkkel pedig célszer? lenne speciális csoportként célirányos szociális
hálóval foglalkozni, nem pedig az egész gazdaság hosszú távú esélyeinek lerontásával.
A mostani, puhán tartott hazai energetikai árkörnyezetben azok a húzóágazatok, vállalkozások
sem tudják majd megállni a helyüket a globális piacon, akik egyébként ki tudnák
vinni szűkös helyzetéből az országot, és amelyek plusz adóbefizetéseiből esetleg
a ténylegesen rászorulók nehéz helyzetén enyhíteni lehetne.


Pártok a gázágazat államosításáról

Csurka István, a MIÉP elnöke szerint a Mol gázágazatának visszavásárlása
a kormány próbája lesz: ha a kabinet meghátrál, elbukik, ha végigviszi ezt a
folyamatot és erős piacszabályozó lépéseket tesz, akkor nemcsak történelmi igazságot
szolgáltat, de újabb győzelemre is esélye van. Úgy véli, hasonló lépésekre volna
szükség az olaj-, a villany- és a gyógyszerágazatban is. Amit az első lépésben
vissza lehet szerezni, azt vissza is kell szerezni – mondta, majd hozzátette: akkor
lesz rend ezekben az ágazatokban, ha ismét állami ellenőrzés alá kerülnek, mivel a
privatizáció idején az állam nem a saját, hanem a társadalom tulajdonát adta el. A
Fidesz-frakció arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg nincsen gázpiac, ezért
indokolt az állam fellépése a gázemelés ügyében. Az FKgP is elfogadhatónak tartja
a hazai gázkereskedelem visszaállamosítását, sőt szerinte valamennyi energiahordózónak
állami tulajdonban kellene lennie. Az MSZP-s Burány Sándor szerint viszont, ha az állam
megvenné a Mol gázüzletágát, nem történne más, mint hogy az adófizetők pénzéből
fedezné az ágazat veszteségeit, miközben a nagyfogyasztókat hozná előnybe. Ebben
egyetért az SZDSZ is, hozzátéve azt, hogy a legcélravezetőbb lenne az árak emeléséből
kompenzálni a rászorultakat. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!