hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Év végén 10 ezer pontot is elérhet a BUX

2000. 07. 22.
Az év elejét jellemző túláradó optimizmus tavaszra eltűnt a nemzetközi részvénypiacokról, s ez nyomot hagyott a BUX index teljesítményén is. Míg május végén–június elején a BUX stabilan 9 ezer pont felett tartózkodott, addig július első felére 8 ezer pont közelébe süllyedt a részvények átlagos mozgását reprezentáló mutató. Nem kizárt azonban, hogy az év végére a BUX újra eléri vagy meg is haladja a 10 ezer pontot.

Bár kedvezőek a magyar gazdaság makromutatói, az utóbbi hónapokban mégis jelentősen
visszaesett a külföldi befektetők érdeklődése a budapesti tőzsde iránt. Minap
pedig az ABN Amro Equities feltörekvő piacelemző csoportja leminősítette a magyar értékpapírokat:
kétharmadával kevesebb arányban ajánlja a külföldi befektetők portfóliójába. Az
indok az volt, hogy a kormány az elfogadhatónál nagyobb mértékben avatkozott be a
piaci szereplők árképzésébe akkor, amikor leblokkolta a gáz- és a gyógyszergyárak
áremelését. A leminősítés megfontolásra készteti a külföldi befektetőket, hogy
hazai vagy más országok tőzsdéin kereskedjenek inkább.

Az elmúlt időszak nemcsak a budapesti, hanem a világ más börzéinek is változatos időszakot
hozott. A tavalyi év végén kezdődött hossz (az index emelkedési tendenciája)
motorjai a nemzetközi piacokon a technológiai szektorba tartozó részvények voltak, a
jelentős általános részvénypiaci esésért is e szektor volt felelőssé tehető. Az
amerikai technológiai Nasdaq index a március 10-ei 5049 pontos csúcsa után egészen
3165 pontig esett május 23-ra, azóta viszont egy stabil emelkedésnek lehetünk tanúi.
Bár a magyar makrogazdaság fundamentumai rendkívül kedvezően alakultak az elmúlt hónapokban
(így a várakozásoknak megfelelő volt a gazdaság bővülése, sőt az infláció
vonatkozásában is kedvező hírek érkeztek), a külföldi befektetők távolmaradásával
párhuzamosan alacsony forgalom mellett jelentősen, közel 20 százalékkal esett vissza
márciustól május-júniusra a BUX értéke. A magyar piacon egyébként viszonylag kevés
a high-tech részvény az e kategóriába tartozó részvények – Matáv, Antenna Hungária,
Synergon – a BUX index 26,7 százalékát alkotják. Az általános csökkenés fő okai
a technológiai részvények túlértékeltségén kívül a folyamatos amerikai kamatemelések
voltak, melyek megkérdőjelezték a jelenlegi részvénypiaci értékelési szinteket. A
magasabb kamatszintek ugyanis a részvénybefektetések vonzerejét csökkentik azáltal,
hogy az alternatív befektetések hozama emelkedik. Amennyiben pedig a folyamatos
kamatemelések sikerrel járnak, úgy ez visszavetheti a vállalatok eredménynövekedésének
dinamikáját, mely szintén a részvényárfolyamok csökkenésének irányába mutat.

A negatívumok mellett mindazonáltal számos pozitív tényező is van. Amennyiben az
amerikai gazdaság valóban a lehűlés jeleit mutatja, a kamatemelési sorozat vége
megnyugtató lenne a részvénypiac számára, a termelékenység javulása mellett pedig
a vállalatok átlagos eredménynövekedési üteme nem feltétlenül esne vissza jelentősen.
Kedvező nemzetközi tőkepiaci környezet esetén pedig a külföldi befektetők érdeklődése
újra a feltörekvő piacok felé fordulhat. Az európai feltörekvő piacok közül pedig
Görögország idei fejlett piacok közé kerülésével Lengyelország mellett a magyar
piac tekinthető a befektetők célpontjának. A magyar makrogazdasági fundamentumok
jelenleg egyértelműen kedvezőbbek a régióbeli versenytársakénál. A vállalatok
nyereségnövekedési dinamikája az első negyedévben azonban elmaradt a várakozásoktól.
Az idei átlagos eredménynövekedési ütemet a Mol idei várható jelentős eredmény-visszaesése
nagymértékben eltéríti, de a Matáv és a Richter első negyedéves eredménye szintén
negatív meglepetéssel szolgált. A külföldi befektetők ráadásul a kormány agresszív
beavatkozását – úgy a gyógyszerárak, mind a gázárak kérdésében – rendkívül
negatívan fogadják, és mindaddig, amíg nem látható egyértelműen a kormányzati
beavatkozások eredménye, nem számíthatunk a magyar piacot egyértelműen meghatározó
külföldi befektetők visszatérésére. A BUX index év végi értéke jelentős részben
függ az aktuális nemzetközi részvénypiaci környezettől. Kedvező esetben azonban,
úgy gondoljuk, a magyar makrogazdasági és vállalati fundamentumok lehetőséget adnak
arra, hogy év végéig a BUX index akár 30 százalékos növekedést is produkáljon a
jelenlegi rendkívül alacsony szintről (megjegyzendő, hogy a tőzsdeindex tavaly
decemberben tartózkodott ilyen nagy mélységben, összességében tehát a részvényárfolyamoknak
csökkenést kellett elszenvedniük az idei évben).

(A szerző az IE New York Bróker Rt. elemzője)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!