hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Épül az új globális pénzügyi rendszer
G7 IMF Világbank tanácskozás

1999. 10. 02.
"Tűrhetetlen a nyomor mértéke, ezért cselekvő fellépésre van szükség" – jelentette ki Michel Camdessus, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója(IMF) azon a közgyűlésen, ahol a világ vezető pénzintézeteinek és szervezeteinek vezetői gyűltek össze. A világ pénzügyi irányítói egyezségre jutottak abban, hogy az eddigi gazdasági válságokból okulva új globális pénzügyi rendszert kell kialakítani.



Michel Candessus, az IMF vezérigazgatója: "a világ túljutott a közelmúlt válságain
és javulnak a gazdasági mutatók, de eközben egyre drámaibbá válik a szakadék a
fejlett és az elmaradottabb országok között    Fotó: MTI

Az "új architektúra" megteremtésében részt vállalnának az ENSZ szervezetei,
a kormányok, a nemzetközi intézmények, de a magánszektorok és a civil szféra képviselői
is, mert csak így törhetőek szét a nyomor láncai – hangoztatta James Wolfensohn világbanki
elnök.

A tanácskozás legfontosabb eredményének azt tartják, hogy létrehozták a
G20-csoportot. A szervezetbe azzal a reménnyel hívták meg az IMF, a Világbank, az Európai
Unió továbbá tizenegy ország képviselőit, hogy a jövőben elkerülhetőek lesznek a
tavalyi válsághoz hasonló, összeomlással fenyegető helyzetek.

James Wolfenson, a Világbank elnöke a korrupció mellett a szegénység elleni küzdelmet
jelölte meg fontos célként. Az IMF elnöke hangsúlyozta, hogy a jómódú országoknak
a jövőben konkrét választ kell adni a szegény országok igényeire, és ennek
megfelelően új támogatási szisztémát kell kidolgozni. A Világbank a legszegényebb
és a leginkább eladósodott országok megsegítésére összeállított egy programot. A
HIPC-program hamarosan elindul, így a leginkább eladósodott 26 ország számára részben
vagy teljesen elengednék az adósságot. De ez sem hoz teljes megoldást, mert például
Bolívia, Mozambik, Elefántcsontpart még ezután is közel 45 milliárd dollárnyi
hitelt cipelne magával. Az adósság elengedésének anyagi feltételei annak ellenére
sem megoldottak még, hogy Nagy-Britannia 50 millió, az USA pedig 600 millió dollárt ígért
az alapba, a Valutaalap pedig 14 millió uncia arany eladását tervezi, hogy biztosítsa
részvételét a programban. A terv éles ellenállást váltott ki, főként a liberális
gazdasági elveket vallók körében. Bírálók szerint az adósság elengedését feltételekhez
kötötten kellene megvalósítani, szigorúan ellenőrizve, hogy mire költötték a
hiteleket.

A közgyűlésen külön téma volt Oroszország. Mind Oroszország, mind a Valutaalap részéről
elhangzottak ígéretek és felszólítások a korrupció és a pénzmosás gyanújának
tisztázására. Michel Camdessus, az IMF vezérigazgatója a történtek ellenére nyilvánvalóvá
tette, hogy Oroszországot nem lehet magára hagyni. A nagy álom megvalósításához –
az orosz piacgazdaság kiépítéséhez, a világgazdaságba való integrálódásához
– továbbra is szükség van a pénzügyi szervezetek jelenlétére és támogatására.
Moszkva ugyan sértett kisfiúként reagált a beígért szigorúbb könyvvizsgálatra, a
negyedévenkénti jegybanki tartalékok ellenőrzésére (ettől tették függővé az újabb
hitelek nyújtását), titkon és nyíltan azért mégis mindenki abban reménykedik, hogy
megvan Oroszország részéről a politikai akarat és készség a reformok folytatására.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!