hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tőzsdejelentés 1998.09.11. 17.

1998. 09. 19.
Ismét mozgalmas hetet hagytunk a hátunk mögött, a magyar tőzsde még a szokásosnál is érzékenyebben reagált a nemzetközi fejleményekre. A Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe a kisebb emelkedésekkel tarkított, de alapvetően jellemző csökkenés után a csütörtöki záráskor 4224 ponton állt, mintegy 600 ponttal az egy héttel ezelőtti értéke alatt. Ezzel a részvények átlagos mozgását tükröző index egyetlen hét leforgása alatt 12 százalékot veszített értékéből, a történelmi maximumtól való elmaradása immár több, mint 50 százalék.

A parketten a meredek árcsökkenést a szokásosnál magasabb forgalom kísérte –
árfolyamértéken számolva naponta 11-13 milliárd Ft értékben cseréltek gazdát a
papírok –, amely a csaknem megfeleződött részvényárak tükrében igen élénknek
tekinthető. A külföldi tőke kivonulásának nyomai a forintpiacon is érzékelhetőek
voltak, a nemzeti fizetőeszköz védelmében a jegybank többszöri intervencióra kényszerült.
Mindenesetre a gazdasági szakemberek minden fórumon hazánk makrogazdasági stabilitását
hangsúlyozzák, Surányi György keddi bejelentése – miszerint az intervenciós sáv
kiszélesítésére nem kerül sor és a jegybank készen áll akár a kamatok megemelésére
is – igen nagy optimizmust keltett. A szerdai 6 hónapos DKJ aukción 17,25 százalékra
emelkedett az átlaghozam, amely figyelembe véve a csökkenő leértékelési ütemet és
az egyre alacsonyabb inflációs számokat tetemes reálhozamot biztosít a befektetőknek.
Pánikra egyelőre semmi ok, hazánk devizatartalékai bőven ellensúlyozni tudják az
esetlegesen kiáramló portfóliótőkét, a stratégiai külföldi befektetők pedig nem
valószínű, hogy túladnak részesedéseiken.

A feltörekvő piacokon az utóbbi hónapokban drámai mérték? korrekcióknak lehettünk
tanúi (hazánk a vesztesek toplistáján igen előkelő helyen szerepel, Moszkva és
Isztambul után itt kellett a befektetőknek a legnagyobb mérték? veszteséget elkönyvelniük).
A külföldi tőke további kiáramlását azonban a kamatok megemelésével próbálják
megfékezni, és várhatóan a pénzekért folytatott harcban Magyarország a továbbiakban
is részt fog venni.

Nemzetközi fronton továbbra is Oroszország áll az érdeklődés középpontjában,
ahol bár megválasztották az új miniszterelnököt, a személye nem aratott osztatlan
tetszést a külföldiek körében. A tengerentúlon a kamatcsökkenésről szóló híresztelések
némi lökést adtak a piacnak, ám Alan Greenspan szerdai beszédét követően a korábban
jellemző lelkesedés alábbhagyott. A jegybankelnök kongresszusi meghallgatásán
ugyanis nem szólt a kamatok lejjebb szállításáról. Az igencsak változatos nemzetközi
események pedig kellő alapot biztosítottak a részvénypiac hullámzásának.

A befektetők számára is világossá vált, hogy hosszabb időbe telik majd, mire a részvénypiacok
magukra találnak; az ázsiai válság újabb hullámai, az enyhülni nem akaró oroszországi
bizonytalanság valamint az utóbbi időben egyre inkább előtérbe kerülő
latin-amerikai válság kereszttüzében nem valószín? a gyors visszarendeződés. A
piaci szereplőknek a fenti tényezőket szem előtt kell tartaniuk, és amennyiben biztos
fundamentumokkal rendelkező, likvid részvényekbe fektetnek, úgy kellő türelmet tanúsítván
elégedetten figyelhetik majd vagyonuk gyarapodását.

A BUX változása 1998.08.24.–09.17.

08.24.   6714
08.25.   6770
08.26.   6386
08.27.   5467
08.31.   5252
09.01.   5260
09.02.   5415
09.03.   5098
09.04.   4891
09.07.   4958
09.08.   5051
09.09.   5067
09.10.   4821
09.11.   4278
09.14.   4597
09.15.   4385
09.16.   4501
09.18.   4224

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!