hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szilvás finomságok
Variációk egy témára

2010. 09. 17.
Az idei szilvatermés várakozáson felülire sikeredett. Ez az örvendetes tény kedvezően hat a szilva piaci árára, így a lekvárfőzésre, a várható egy főre eső szilvásgombóc- fogyasztásra, valamint egyéb szilvás ételek elkészítésére. Közkedveltsége népdalokat ihletett – méltán, hiszen kiváló élettani hatásai mellett számos finomság készítésére alkalmas. A szilva (és az aszalt szilva) az egyik legjobb vértisztító, és serkenti az emésztést. A benne található kálium szabályozza, normalizálja a szív ritmusát, és segít a test salakanyagainak kiürítésében. Veseműködés-serkentő és koleszterin-, valamint vérnyomáscsökkentő hatását is kimutatták. Végül, de nem utolsósorban pedig nagyon finom!

Szilvalekvár sütôben
Hozzávalók: 2 kg szilva, 2 evőkanál ecet, 40 dkg cukor
Elkészítés: A szilvát megmossuk, kimagozzuk, ledaráljuk. Ecettel kiöblítünk egy tepsit, belerakjuk a szilvapépet, és 140 fokosra előmelegített sütőben 3-4 órát sütjük. Ne kevergessük, mert akkor leég. A sütőből kivéve átöntjük egy lábasba, és hozzáadjuk a cukrot. Folyamatosan kevergetve további 15-20 percig főzzük. Forrón üvegekbe töltjük, a tetejére – vagy két celofán közé – tartósítószert teszünk, és száraz gőzben hagyjuk kihűlni.

Rumos szilvadzsem
Elkészítés: A szép, nagy, magvaváló szilvákat kimagozunk, és egy lábosban a cukorral elkeverve, gyors tűzön addig főzzük, míg forrni nem kezd. Minden kilogramm szilvára 20-25 dkg cukrot számítsunk. Egyszerre ne főzzünk nagy mennyiséget, hogy hamar felforrhasson. Forrón üvegekbe öntjük, a tetejére 1 kiskanál rumot teszünk, a szilvalekvárhoz hasonlóan lekötjük, és száraz gőzbe rakjuk. Ízesíthetjük darabka fahéjjal és szegfűszeggel is.

Szilvás lepény
Hozzávalók: 40 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 2 dl tej, csipet só, 10 dkg cukor, 1,5 kg szilva, 5 dkg mandula (vagy dió), 2 kiskanál fahéj, 7,5 dkg vaj,
1 tojás
Elkészítés: 2 dl langyos tejbe a 2 dkg élesztőt bele kell morzsolni, 1 evőkanál cukrot rászórni. Amikor felfutott, összekeverjük a liszttel, az olvasztott vajjal, a csipet sóval és a tojással és megdagasztjuk. Akkor jó a kelt tészta, ha elválik az edény falától. Kis liszttel meg kell szórni, és konyharuhával letakarva 30 percig pihentetni. Közben a szilvát elő lehet készíteni: mosni, magozni, negyedekre vágni. A tésztát vajazott-lisztezett tepsibe fektetjük, majd a szilvákat sorban a tetejére helyezzük, amilyen sűrűn csak lehet. Végül apróra vágott mandulával vagy dióval megszórjuk, és 220 fokos sütőben kb. 15-20 percig sütjük. Sütés után 2 kávéskanál fahéjjal elkevert cukrot szórhatunk a tetejére.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!