Ralph Lifschitz orosz emigráns szülők legkisebb gyermekeként született meg 1939. október 14-én, New York Bronx negyedében. A kis Ralph sokat mesélt környezetének arról, hogy egyszer ki fog törni a szegénységből és sok-sok ember megismeri majd nevét. Milliomos akart lenni, mint a legtöbb kölyök Bronxban. Valóban az is lett! Pályája elején a Brook testvéreknél szorgoskodott, ahol elleshette a szakma minden fogását. Brookék az iskolai ruházat úttörői voltak, akik "amerikanizálták" az elit lovaspóló európai játékosai által használt legombolható galléros inget. Lauren huszonnyolc évesen alapította meg saját cégét, mely a jól csengő Polo nevet kapta. Első komoly sikerét széles nyakkendőjével, a kipperrel aratta. A nyakkendőhöz azonban még dukált a hozzá illő öltözet is! Gyorsan kölcsönkért 50 000 dollárt és elkészítette a kipperhez passzoló Gatsby-ruhákat, melyeket a huszas és a harmincas évek stílusa ihletett meg. Természetesen azonnal visszafizette adósságát, sőt innentől kezdve olyan lendületet vett az élete, mely azóta is a csúcson tartja és sikeressé teszi évről évre.
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »