hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A szíve még tovább focizna
A Fenomén idő előtt kényszerült visszavonulni

2011. 02. 18.
A média, a brazil elnök, a csapat-társak és mindenki a múltját méltatják, viszont Ronaldo 18 év profi futball után a jövőjét tervezi. Hétfőn jelentette be visszavonulását a legendás tehetségű brazil csatár, aki elmondta, hogy „úgy érzem magam, mintha meghaltam volna”. A csatár viszont azt is jelezte, hogy nem marad távol a futball világától. Néhány hónapon belül barátságos mérkőzést szervez, később pedig sportmarketing-ügynökségén keresztül „nem hivatalos nagykövetként” fogja a fiatal tehetségek pályafutását egyengetni a nagy klubok és a világhírnév felé vezető rögös úton.

„Lassan kezdődik majd. 20 éve ugyanazt csinálom, de majd megszokom” – nyilatkozta Ronaldo a brazil Globo TV-nek. Hozzátette: saját sportmédia-ügynökségén keresztül tehetséges fiatal játékosoknak kíván segíteni pályafutásukban, és létre kíván hozni egy alapot az utánpótlás-nevelés támogatására is. A 18 éves profi pályafutást lezáró sajtótájékoztató igen meghatóra sikerült, mivel a csatár bevallottan kényszerből vonul vissza. A háromszoros Év Játékosa FIFA-díjas, kétszeres aranylabdás, és a világbajnokságok történetének legeredményesebb játékosa úgy fogalmazott: „nehéz valami olyat abbahagyni, ami ennyire boldoggá tett. Mentálisan folytatni akartam, de el kell ismernem, hogy elveszítettem a csatát a testemmel szemben.”
Ronaldo már két éve szinte egyáltalán nem játszhatott folyamatos sérülései miatt, négy éve pedig pajzsmirigy-rendellenességet diagnosztizáltak nála, ami megnehezítette, hogy fogyjon, és tartsa a formáját. Mások szerint viszont az is közrejátszhatott a hirtelen visszavonulásban, hogy jelenlegi klubja, a Corinthians rajongói élesen bírálták a játékosokat, mivel a csapatot kizárták a Libertadores Kupából. A dühös drukkerek autókat törtek össze az eset után. Ronaldo visszavonulása előtt két nappal Roberto Carlos is elhagyta a Corinthianst, mert úgy érezte, hogy a családját is veszélyeztetik a rajongók. Ronaldo sírva kért bocsánatot a „Libertadores-projekt kudarca miatt” a sajtótájékoztatón.
A Rio de Janeiro külvárosában, Bento Ribeiro-ban született Fenomén 1993-ban, 16 évesen kezdte pályafutását a Cruzeiro csapatában. Még ebben az évben leigazolta a PSV Eindhoven, amelynek mezét 1996-ig viselte, amikor gólkirályként igazolt Barcelonába. Itt egy év alatt 37 meccsen 34 gólt lőtt, majd egy év múltán az Interhez távozott, amellyel megnyerte az UEFA-kupát. Ekkor kapta az „Il Fenomeno” becenevet. Következett a Real Madrid, majd a Milan, levezetésként pedig visszatért hazájába. 
Ronaldo 1994-ben, tinédzserként már tagja volt az Egyesült Államokban vébét nyerő brazil válogatottnak. Az 1998-as francia vébén már ő volt a csapat egyik sztárja, de a döntő mérkőzés előtti este rosszul lett és nem tudott jó formában játszani, Brazília kikapott a döntőben. 2002-ben azonban újra brazil világbajnokot avattak, amikor Ronaldo csapatkapitányként vitte győzelemre a csapatot a németek ellen. Ebben az évben nyerte el harmadjára az Év Játékosa címet (1996 és 1997 után), illetve másodszorra az Aranylabdát (1997 után). 1997-ben és 1999-ben Copa Americát, 1997-ben Konföderációs Kupát nyert a válogatottal. 2006-ban is ott volt a vébén a válogatottal, amely a negyeddöntőben kikapott a németektől, ám Ronaldo ezen a meccsen lőtte a 15. vébégólját, amivel megdöntötte az addigi rekordot. A gyenge játéka miatt azonban nem hívták többé a válogatottba, amelynek színeiben 97 mérkőzésen 67 gólt szerzett.
2006-ban az ESPN vezető sportcsatorna újságírói már leírták a csatárt, mondván, hogy önmaga árnyéka. A fényes pályafutást valóban súlyos botrányok szegélyezték. Többek szerint Ronaldo vad partikat kedvelő életmódja is közrejátszott abban, hogy nehezen, később pedig egyáltalán nem tudott újra formába jönni. A leszállóágban Pelé, Platini és Zico is kiálltak mellette, mondván, hogy a csatár le fog fogyni, és újra formába jön. Mindez azonban semmit sem segített, Ronaldo tovább haladt a lejtőn. A Reálban összeverekedett Gutival, a sajtó előtt hordta le Raúlt, és azt nyilatkozta, hogy Pelé badarságokat beszél, amikor aktív éjszakai életét összefüggésbe hozza egyre romló teljesítményével.
Mindezek mellett 2005-ben, nem sokkal az esküvő után sorozatos nőügyei miatt felbomlott második házassága is a televíziós műsorvezető és modell Daniela Cicarellivel. Az ESPN arra is utalt, hogy amíg első házassága Milene Domingues-szel boldog volt, sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint a botrányok időszakában. A Cicarellivel kötött házasság első hónapjaiban is formában volt, de miután ez a házasság is szétesett, alig két gólra volt csak képes a válogatottban. 2008-ban élete egyik legsúlyosabb botránya következett, amikor három transzvesztita prostituálttal bukott le. Erről annyit nyilatkozott, hogy zsarolás áldozata lett, és hogy térdsérülése a mentális állapotára is kihatással volt. Tény azonban, hogy a felháborodás miatt sokáig bujkált a sajtó elől.
Most azonban mindenki csak a szépre emlékezik, és a fényes múltat méltatja. Korábbi válogatottbeli csapattársa, Kaká sok sikert kívánt neki, és elmondta, hogy „bármit is fog csinálni, biztos vagyok benne, hogy az új karrierje is fenomenális lesz. Ő volt a legjobb játékos, akit valaha láttam. Akárhová mész a világban, az emberek mindig beszélni fognak Peléről és Ronaldóról.” Az ország elnöke, Dilma Rousseff hivatalos közleményben köszönte meg a sportoló eredményeit: „A brazilok örökké hálásak lesznek azért, amit a brazil sport presztízséért tett. Ronaldo egy brazil, aki jelenséggé vált.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!