hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Federer a mester, Roddick a világelső
Tenisz: Véget ért a szezon

2003. 11. 24.
Véget ért a 2003-as teniszidény, legalábbis a kiemelkedő egyéni és páros versenyek sorozata. Már csak a csapatversenyek (Davis Kupa és a Federation Kupa) döntői vannak hátra. A hét elején a svájci Roger Federer győzelmével zárult a férfiak számára rendezett Mesterek Kupája Houstonban, ezt megelőzően a hölgyeknél a belga Kim Clijsters megvédte világbajnoki címét.



Roger Federer. A svájci teniszező sikeres évet zárt Fotó: Reuters

Teniszben a világbajnokságok csak nem hivatalos formában léteznek. Az év végi azon tornákat illetik ezzel a névvel, melyeken a részvételt az évad során elért eredményeivel vívhatja ki magának a legjobb nyolc-nyolc férfi, illetve női játékos. Így aztán a rendezést elnyerő városokban valóban a teniszvilág színe-java lép fel, hogy először a csoportmérkőzéseken, majd az ezt követő elődöntők és döntők során összemérje erejét. Itt még az is előfordulhat – ami a teniszben máshol nem –, hogy valaki egy (esetleg kettő), a csoportban elszenvedett veresége után is megnyerje a tornát. Az idei győztesek azonban nem engedték meg maguknak ezt a luxust, és mindketten valamennyi mérkőzésüket megnyerve értek fel a csúcsra. Federer szenzációsan teniszezve, talán élete eddigi legjobbját nyújtva intézte el Agassit (kétszer is, másodszor a döntőben), Ferrerót, Nalbandiant (eddigi mumusát, akit most először sikerült legyőznie felnőttként) és Roddickot. A svájci ezzel idei hetedik tornagyőzelmét aratta, és egyedüliként az év során átlépte a négymillió dolláros kereseti határt. Roddick szerint Federer a győzelmét páratlan tehetségének köszönheti, ami együtt jár kiváló alkalmazkodóképességével is, hiszen négy különböző pályaborításon sikerült versenyt nyernie az idén. Az évad során a legjobb győzelmi mutatóval a harmincnegyedik évében járó, egyre több "legidősebb rekordot" felállító Andre Agassi büszkélkedhet, aki ötvenhét mérkőzése közül negyvenhetet megnyert. Igaz, Federer alig marad el tőle, a maga kilencvenöt mérkőzésén aratott hetvennyolc győzelmével. Érdekes, hogy Agassi rendkívül sikeres pályafutása során mindössze egyszer tudott világbajnokságot nyerni, még 1990-ben, Stefan Edberg legyőzésével. Szintén a Mesterek Kupáján dőlt el az év végi ranglistaelsőség kérdése is. E tekintetben az amerikai Andy Roddick lehetett a legboldogabb, hiszen tavalyi tizedik helyezése után minden idők második legfiatalabbjaként zárhatja az élen az évet. Amerikaiként pedig a legfiatalabb lett, méghozzá olyan honfitársakat követően, mint Connors, McEnroe, Courier, Sampras és Agassi. És hogy a houstoni közönség öröme még nagyobb legyen, arról a szintén amerikai Bryan ikrek (Bob és Mike) gondoskodtak, akik párosban – szintén veretlenül – hatalmas csatákat megnyerve lettek világbajnokok és – testvérpárként a sportág történetében először – év végi páros-világranglista vezetők is.

Világranglisták állása a 2003-as idény végén:

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!