hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pete Sampras ünnepélyes búcsúja
US Open 2003

2003. 09. 01.
Már javában zajlik az év utolsó Grand Slam-tornája, de még a rajt előtt kiderült, hogy az idei évben új főszereplői lesznek az amerikai nyílt teniszbajnokságnak. Nincsenek az indulók között ugyanis az elmúlt évek női döntőire "bérletet váltó" Williams nővérek – sérülés miatt, és csak rövid ideig tette tiszteletét a férfi címvédő Pete Sampras is a centerpályán.



Sampras: a legeredményesebb játékos befejezte Fotó: Reuters

Amit már jó ideje sejteni lehetett, most hivatalosan is bejelentették: Pete Sampras, minden idők egyik legnagyobb teniszjátékosa befejezi aktív pályafutását. Egy évvel ezelőtt még nagyon összekapta magát Pistol Pete, és a hazai közönség, valamint rengeteg teniszkedvelő nagy örömére megnyerte utolsó nagy tornáját. Az idén azonban már ütő nélkül ballagott ki az Arthur Ashe-stadionba, hogy
könnyes búcsút intsen a tiszteletére kilátogató családtagjai, barátai, korábbi klasszisok, szurkolók, politikusok és filmsztárok jelenlétében. Bizonyára nem volt véletlen a helyszínválasztás sem, hiszen nem csak utolsó, de első Grand Slam-diadalát is New Yorkban ünnepelte Sampras még 1990-ben, tizenkilenc évesen, minden idők legfiatalabb
amerikai bajnokaként. Ráadásul mindkét döntőben pályafutása legnagyobb vetélytársát, Andre Agassit múlta felül. De míg az első alkalommal a döntőbe vezető úton Ivan Lendlt és John McEnroe-t győzte le, addig legutóbb az idei verseny egyik favoritját, a jövő reménységének tartott Andy Roddickot leckéztette meg. Két US Open sikere között nyert még további tizenkét Grand Slam-tornát egyéniben, így összesen két ausztrál, hét wimbledoni és öt amerikai bajnoki címmel minden idők eddigi legtöbb Grand Slam-győzelmével büszkélkedhet. Egyetlen álma nem teljesült csupán, soha nem sikerült győznie Párizsban a Roland Garroson. Hat esztendő végén (1993-98) kezdődött a nevével a világranglista, melyet időközben – szintén rekordot jelentő – 286 héten át vezetett megszakítás nélkül. Páratlan pályafutásának jutalma 43 millió dollár, amely összeg "csak" a pályán elért eredményei után értendő.

Sampras azonban nem csak eredményeivel és rekordjaival, hanem visszafogott, csendes magatartásával is példamutató játékos volt. Sikerei dacára sem kereste soha a reflektorfényt, leginkább a játéka beszélt helyette, amely zseniális és látványos szerva-röpte iskola volt pályafutása legszebb napjaiban. És amiben a leginkább utolérhetetlen volt, mindig a legélesebb helyzetekben nyújtotta a maximumot.

Hétéves korában vett először ütőt a kezébe, és Rod Laver volt ifjúkori példaképe. Tizenhat évesen lépett be a profik táborába, két évvel később nyerte első profi versenyét, majd újabb három év elteltével került először a világranglista élére.

Karrierje befejezésében alighanem szerepet játszott családja is, hiszen tavaly novemberben, bő két éves házasság után megszületett első gyermekük, Christian Charles. Így több időt tölthet köreikben, és szintén jut ideje a wimbledonihoz hasonló füves pályán egy kis labdaütögetésre, de immáron golfütővel a kezében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!