hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sampras újra a csúcson
Nem csak a húszéveseké a világ

2002. 09. 15.
Szenzációs döntőnek lehettünk tanúi vasárnap este, hiszen rengeteg teniszkedvelő vágya teljesült azzal, hogy a US Open idei döntőjét a két teniszlegenda, Pete Sampras és André Agassi játszotta. Tavaly a negyeddöntőben kerültek össze, ahol csakúgy mint most, Sampras volt a nyerő.  Az elmúlt időszakban szinte mindenki leírta Pistol Petét, aki számára a 2000-es wimbledoni győzelem óta egyetlen babér sem termett a tenisz világában. A kritikusok sorozatos kudarcai láttán folyamatosan skandálták, hogy ő már nem a régi, és jobban tenné, ha visszavonulna. Időközben a korábbi többszörös világelső a ranglistán is a 37. helyre csúszott vissza. Wimbledonban, ahol a legtöbb Grand Slamjét nyerte, a nyáron már az a csúfság esett meg vele, hogy rögtön a második fordulóban egy viszonylag ismeretlen svájcitól kapott ki; kisebb túlzással tehát elmondható, hogy az elmúlt két évben csak az nem verte meg, aki nem akarta. Mindezek ellenére az amerikai önbizalma töretlen maradt, akárhányszor megkérdezték mindig biztosra vette, hogy fog még Grand Slamet nyerni. 



Pete Sampras újra meghódította Amerikát. Győzelem az évek felett Fotó: Dppi

És a "csoda" megtörtént. 

A helyszín pedig New York volt, öt nappal a WTC tragédiájának évfordulója előtt. 

A húszezres Arthur Ashe stadion center pályáján fergeteges örömmel ünnepelték a két veterán teniszezőt, a díjkiosztó ünnepségen pedig legszívesebben mindkettőjüknek átnyújtották volna a serleget. A két sztár harmincnegyedszer mérkőzött egymással, az "örökrangadó" állása pedig 20–14-re módosult Sampras javára, aki mellesleg első Grand Slam-győzelmét is Agassival szemben aratta, ugyancsak a US Openen. Sampras megdöntötte korábbi világcsúcsát is, tizennégyre emelve ezzel Grand Slam-győzelmei számát (öt US Open, hét Wimbledon, kettő Australian Open, és csak Párizsban nem tudott győzni). Sampras mellesleg a maga harmincegy évével Ken Rosewall hetvenes győzelme óta a legidősebb Grand Slam-bajnok is, és az elkövetkező hetekben dönt a folytatás ügyében, ugyanis fizikailag már egyre nehezebb feladat magát csúcsformába hozni. 

Hölgyeknél – amint az elmúlt két évben már megszokhattuk – ismét a Williamsek döntőjére került sor, ahol a fiatalabb Serena sima két szettben verte nővérét, ezzel háromra emelte idei Grand Slam-győzelmei számát. A mérkőzést követő interjúban az újságírók megkérdezték, melyik a kedvenc tornája, mire ő: Wimbledon. Az ezt követő buta kérdésre pedig, hogy akkor mégis mit jelent számára a US Open, lazán csak annyi volt a válasz, hogy egy kilenc-ezer dolláros csekket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!