hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megdőlt Hingis trónja

2001. 10. 21.
Jennifer Capriati idei fantasztikus visszatérését követően a héten átvette a vezetést a WTA-világranglistán Martina Hingistől, aki bokasérülése miatt feladni kényszerült utolsó meccsét Devenport ellen a filderstadti elődöntőben. Hingis, miután megműtötték a bokáját, idén végleg elbúcsúzhat a játéktól, s egyben a világelsőségtől is. 



Jennifer Capriati, az új világelső Fotó: Reuters

Anna Kurnyikova kilenc hónapos lábsérülés miatti távollét után kezdte el ismét a játékot, igencsak gyenge formában. Eddigi mérlege öt, zsinórban elvesztett mérkőzés, melyek közül legutóbb a dél- afrikai Amanda Coetzertől kapott ki a zürichi tornán. Kurnyikova azonban, ha nem is játékával, de egyéb sztorikkal fenntartja a publikum érdeklődését. Váratlanul faképnél hagyta jégkorongsztár vőlegényét, akinek túlzott féltékenysége – indoklása szerint – hátráltatta őt karrierjében. Az időközben felröppent hírt pedig – miszerint szerepet vállalna a következő Bond-filmben – cáfolta. A világranglistán a férfiaknál is inog a léc, miután a világelső Gustavo Kuerten a stuttgarti tornán, már az első fordulóban kiesett a belorusz Max Mirnyivel szemben. A tornán indult egyébként a világranglista második Agassi és a harmadik, US Open-győztes és azóta veretlen Lleyton Hewitt is, akik számára megnyílt a lehetőség a ranglistavezetés átvételére.

Mandula Petra hétvégi nagyszer? poitiers-i szereplését követően a magyar lányok eddig várakozáson alul teljesítettek a pozsonyi WTA-tornán. Kapros Anikónak nem sikerült a selejtezőből a főtáblára kerülnie, Kuti Kis Rita (79. a világranglistán) és Gubacsi Zsófia (114.) pedig az első fordulóban elvéreztek. Ezek után egyedül Mandula Petra (59.) maradt versenyben, ő lapzártánkkor a 3. helyen kiemelt olasz Shiavoneval (35.) kezd. Petra egyébként a poitiersi tornagyőzelmét követően pályafutása során először került a legjobb 60 közé.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!