hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Menekülés a családból
A legf otilde bb cél egy emberi élet megmentése

2008. 04. 30.
Minden gyermek életében meghatározó az otthon fogalma. Mindaz, amit számára e szó jelent. Egy olyan közeg, amit még a legjobb szándékkal sem lehet családnak mondani, többnyire magával rántja, a züllés felé viszi az ott felnövő fiatalokat. Túl sokat senkinek sem kell gondolkodnia ahhoz, hogy mindezt saját ismeretségi körének példáival igazolja. A most húszéves Banka Lászlóra is ez a jövő várt volna, de szerencséje volt. Az értelmes fiú sanyarú sorsát látva olyan pártfogó vette őt szárnyai alá, aki nem hagyja elkallódni. Addig segíti, amíg önálló életet nem élhet.

Laci kisgyermek kora óta családjának rabjaként nevelkedett Rákospalotán, egy
apró, másfél szobás lakásban. Életét gyermekkora óta két nő, a ma már
hetvennyolc éves nagyanyja és a lakásból hosszú évek óta ki sem lépő fekvőbeteg
édesanyja irányította. A negyvenegy éves asszony izomsorvadással és
idegbénulással járó állapota azonban ma sem tartja vissza az alkohol és a
cigaretta élvezetétől.

Gyermekkorában rendszeresen szinte szolgaként küldték a közeli boltba sörért.
Sosem törődtek sorsával, terveivel, gondolataival. Így hát csaknem minden idejét
a lakásból kimenekülve a házhoz közeli, ráccsal körbevett focipályán töltötte.
Egészen addig, amíg a földszinti ablakon át rá nem üvöltöttek, hogy azonnal
jöjjön be. Nem csoda hát, hogy a labdarúgás egyfajta menekülést jelentett
számára. A bőr­labdát máig a legkedvesebb barátjaként tiszteli.

Csupán hatévesen tudta meg, hogy az időnként hozzájuk látogató – anyja által
csak „csúnya bácsinak” nevezett férfi – valójában az édesapja, tőle kapta a
nevét. Természetesen hiába volt bírósági per, a gyerektartás mégis rendre
elmaradt. Igaz, életén mindez már sem rontani, sem javítani nem tudott. Laci –
mint mondja – már nem haragszik senkire. Úgy véli, hogy neki csak erőt adott,
amit gyermekként megélt. Pont az ellenkezőjét szeretné végigcsinálni annak, ami
vele megtörtént.

Azt, hogy mindez sikerült neki, jól mutatják versei, melyekből már csaknem
négyszázat őriz otthon. De nem ment minden ilyen könnyen. Az általános iskola
elvégzése után nagy vágya volt az érettségi megszerzése. Már ekkor elsősorban
önmagának akart megfelelni. Ezt – több sikertelen próbálkozás után – végül a
közeli Közgazdasági Szakiskola és Gimnáziumban szerezte meg.

Az első évben még versenyeket nyert, de ezután – ahogy mondja – sajnos
elkótyavetyélte a többi három évet. Teljesen kifordult önmagából. Az érettségi
szünet alatt a társaival együtt még az alkoholt sem vetette meg, de mindebből –
az otthon látottaknak köszönhetően – sikerült kimásznia. Elmondása szerint ekkor
még nem nagyon érdekelte az irodalom. Sokáig nem fedezte fel a szavak között
rejlő értékeket. Sajnos éveket pazarolt el életéből.

Önámítás helyett



Újgazdag hóhérok

eltiport hősök

ordító semmirekellők

betanított csatlósok

nincs rím

nincs fegyelem

nincs bizalom

nincs erkölcs

nincs rend

nincs kegyelem

nincs semmi

senkik vagyunk

gyáván kussoló árvák…

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!