hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A zöld 50 árnyalata
Iszlám teológusok a szexrabszolgatartás mellett

2015. 08. 31.
Istentisztelet nemi erőszak által, rabszolgaság, raktáráruházak, ahol nőket lehet vásárolni, akiket akár katalógusokból, előre is kiválaszthat a vevő – ez nem a sötét középkor, hanem az Iszlám Állam mai gyakorlata azokkal szemben, akiket hitetleneknek tartanak. A „könyv népei” vagy az „iszlám eretnekek” ma még lefejezés által „megmenekülhetnek” ettől, viszont a rabszolgaság példája is mutatja: csak idő kérdése, hogy akár ennek az ellenkezőjét is teológiailag megalapozzák, ha az szolgálja az érdekeiket.

Tavaly augusztusban jelentette be az Iszlám Állam, hogy a rabszolgatartásról az iszlámban található elméletet a gyakorlatban is helyreállítja. Az azóta eltelt egy évben nemcsak az általuk fenntartott iszlám bíróságok és iszlám teológusok segítségét vették igénybe, hogy felállítsák a kérdés teológiai és ideológiai hátterét, hanem szisztematikusan elkezdték elrabolni az egyik észak-iraki kisebbség, a jazidik női tagjait, köztük gyermeke­ket is. Rukmini Callimachi, a The New York Times külföldi tudósítója több kimenekített fiatal jazidi hölggyel is beszélt, és az általuk felvázolt realitás több mint hátborzongató.
Az már tavaly is világos volt, hogy az elfoglalt területeken foglyul ejtett nőket és fiatal lányokat azok között a harcosok között „osztják szét”, akik részt vettek a sikeres hadműveletben, és a foglyok egyötöde kerül az „állami hatósághoz”. Az azonban csak nemrég került a széles nyilvánosság elé, hogy a rabszolgává tett lányokkal jól előkészített és hatékonyan működtetett szexrabszolga-kereskedelem folyik.
A lányok beszámolója alapján az Iszlám Állam egyfajta emberi raktáráruházakat tart fenn, amelyekhez fényképes katalógusok is készülnek az elrabolt hölgyekről. Miután ezek a nők, akik elrablásukkor végignézték, hogyan gyilkolják meg férjeiket, fiútestvéreiket, apáikat vagy akár gyermekeiket, ezekbe a raktárakba kerülnek, fénykép készül róluk, és a terroristák minden részletre kiterjedő leltárt vezetnek róluk, amelyben a nevük mellett többek között az is szerepel, hogy voltak-e már férfival, illetve szültek-e gyereket.
A katalógusba vett hölgyekre aztán a vásárlók licitálhatnak, sőt, van olyan, aki nagykeres­ke­dő­ként nem is egy hölgyet, hanem egy egész csoportot vásárol meg. A szebb és fiatalabb nők sokkal gyorsabban elkelnek, mint azok, akik már férjnél voltak vagy szültek gyermeket, de gyakran ezek sem töltenek hosszabb időt a szállásukul is szolgáló raktárban.
A rabszolgatartás ideológiájának megalapozása mellett a terrorszervezet arra is nagy hangsúlyt helyezett, hogy a rabszolgaként tartott nők megerőszakolásához is megadja a lelkiismeretet felmentő ideológiai hátteret. Ez egy teljesen nyíltan alkalmazott eszköz, hogy a fiatal férfiakat a nemi vágyaikon keresztül is „Allah szolgálatába csábítsák”, de azt alaposan alátámasszák lehetőleg minél több Korán-idézettel, hogy egyetlen muzulmán se találhasson abban kivetnivalót – akár vallásos, akár „mérsékelt”. Az Iszlám Állam által kiadott Dabiq című propagandamagazinon keresztül nemcsak a nyugati társadalmakat érik el, de azt az interneten olyan fiatal muzulmánok is olvassák, akik vallásos neveltetésük miatt bűnnek tartják a házasság előtti szexuális életet vagy a randevúzást. Így hát ha megvan a kellő teológiai megalapozottság, a szexrabszolgatartás lehetősége ezeket a férfiakat ellenállhatatlanul bevonzhatja a terrorszervezet soraiba.  
A propagandamagazin olyan komoly kérdésként kezeli a témát, hogy megkérdőjelezi, vajon Allah igaz követői-e azok, akik nem vesznek részt a szexuális dzsihádban, mondván, az ítélet napján Allah kérdőre fogja vonni őket, miért nem a parancsa szerint jártak el a hitetlenekkel, akik között a jazidik a legrosszabb fajtát képviselik, hiszen sokáig még a „kereszt-imádók is sátánistáknak tartották őket”. Az erről íródott cikkben több kortárs és középkori iszlám tudós nézeteit is hosszan idézik, amelyek többek között arról szólnak, hogy „Allah gyönyörködik azokban az emberekben, akik láncokban lépnek be a mennybe”, azaz hogy valakinek a rabszolgává tétele akár még segíthet is neki, hogy a mennybe jusson.
Azok, akik magukévá teszik a rabszolgaság ideológiáját, amely szerint a jazidik nem számítanak a „könyv népének” sem, akikkel szemben az iszlám bizonyos szituációkban enyhébb elbánást enged meg, a megmenekült interjú­-alanyok szerint teljesen abban a hiszemben járnak el, hogy ezzel a tettükkel istentiszteletet hajtanak végre. A fiatal lányok beszámolói szerint a nemi erőszak végrehajtása előtt és után is a terroristák imádkoznak, sőt volt olyan lány, akinek nyíltan megmondták, hogy a nemi erőszak az általános szexuális érintkezéssel szemben sokkal inkább kiváltja Allah tetszését.
Ez az ideológia, amelyet az Iszlám Állam vallásos kutatási és fatva- (vallási határozat) részlege tett elfogadhatóvá, arra a gondolatmenetre épül, hogy a jazidik, akik nem Istenhez, hanem hét angyalhoz imádkoznak, valójában sátánimádók, és ezért az igazhitű iszlám-követők azt tesznek velük, amit akarnak, a legsúlyosabb testi bántalmazás is kedves Allah előtt, aki megparancsolta, hogy a hitetleneket meg kell ölni. Mivel a jazidik még kereszténynek sem mondhatók a Korán szerint, ezért nincs meg a lehetőségük arra, hogy adófizetéssel (dzsizja) és maguk alárendelésével megmeneküljenek az erőszaktól, hanem mint a hitehagyott asszonyokat, egytől egyig rabszolgává lehet tenni őket. (A közel-keleti kisebbségek üldözéséről további információk itt.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!