hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Titkok a föld alatt
Hátborzongató céllal építik az alagutakat

2014. 08. 09.
Bár a nyugati médiában ezt nem verik nagydobra, Gáza nem is olyan szegény, mint gondolnánk. Több milliárd dolláros büdzséjüket azonban nem éppen szokványos módon használják föl. Az egészségügy és oktatás fejlesztése helyett fegyverkeznek, és alagutakat ásnak Izraelbe. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kiterjedt alagúthálózatra bukkant, amely mélyen behatol Dél-Izrael területére. A Hamasz hátborzongató célra építette ezt a föld alatti pókhálót.

A Gáza menti izraeli területen számtalan kibuc és egyéb kisebb településfajta található. Amellett, hogy a palesztin terrorszervezet évek óta folyamatosan lövi a zsidó állam déli területeit, most már alulról is életveszélyes fenyegetést jelenthet. Számos alagút zsidó lakosok háza alatt halad, némelyik pedig egészen a kibuc közös ebédlőhelyiségéig vezet. A Maariv és az i24news jelentése szerint a palesztin terrorosztag az első őszi zsidó ünnepre, a ros hasanára tervezett széles körű merényletet.
A terv szerint legalább kétszáz (de egyes jelentések alapján akár több ezer) palesztin terrorista egyszerre több tucat alagúton hatolt volna be Izraelbe, IDF-egyenruhákba öltözve. A támadás legalább hat nyugat-ne­gevi várost is érintett volna. A felszínre jövetel után a zsidó újévet megülő izraeli lakosok válogatás nélküli lemészárlására készültek a terroristák. Becslések szerint sok ezer áldozata lehetett volna a föld alól érkező támadásoknak, illetve számtalan fogoly, akiket ugyanezeken a föld alatti folyosókon hurcoltak volna a Gázai övezetbe.
Benjamin Netanjahu egy kabinetülés során tárta a nyilvánosság elé az újévi mészárlás terveit. Izrael miniszterelnöke aggodalmát fejezte ki, hogy amennyiben a cselszövést a hadsereg nem tárja fel, a halálos áldozatok száma meghaladhatta volna az 1973-as jom kippuri háború során meghaltak számát (2200).
Gázából Izraelbe vezető alagutakat korábban is találtak már, ezeket használták is izraeli katonák elrablására vagy megölésére. Ám a mostani szárazföldi akció keretén belül megdöbbentő számban fedtek fel föld alatti járatokat, amelyek közül némelyik olyan széles, hogy egy kisebb tank is belefér, míg sok alagútban egy személy tud csak haladni.
2007 óta az IDF hivatalos adatai szerint 1370 alagutat fedeztek fel. A betonalagutak építése, melyeket nem ritkán telefonvonalakkal és túszok elrejtésére szolgáló kabinokkal szereltek fel, becslések szerint összesen 1,25 milliárd dollárt emésztett fel. A gázai területeket uraló Hamasz értékrendjét tökéletesen bemutatják az IDF azon számításai, melyek szerint ez az összeg elég lenne 2 kórház, 20 iskola, 3 felhőkarcoló és még 3 bevásárlóközpont létesítésére.
Csupán egyetlen Hamasz-alagút átlagosan 350, építőanyaggal megpakolt teherautó értékével ér fel, amiből 86 házat, 7 mecsetet, 6 iskolát és 19 klinikát építhettek volna.
A szderóti dombokról elnézve a gázai lakosságnak sokkal inkább erre lenne szüksége. Ehelyett immár a legtöbb település helyén csak rom és hamu maradt. Izrael saját lakosságának védelmében eddig több mint 240 terroristát ölt meg, 30 alagutat semmisített meg, és elpusztította a Hamasz rakétaarzenáljának közel felét. Ennek ellenére továbbra is naponta szólalnak meg a szirénák izraeli területeken; 17 nap alatt 2350 rakétát lőttek ki.
Felmerül a kérdés: ha a nem kifejezetten jól felszerelt Hamasz képes erre, mire képes az iráni támogatáson élő Hezbollah a libanoni határon?

A gyűlölet ellen

Érdekes fordulat figyelhető meg az utóbbi időben a német médiában, amely üdítő változatosságot jelent az egyébként meglehetősen antiszemita és Izrael-ellenes hangok között. Az Axel-Springer csoport egyik tagja, a Bild című bulvárlap zászlajára tűzte, hogy felemeli a hangját az antiszemita megnyilvánulások ellen, amelyek a gázai konfliktus miatt egyre sűrűbben követik egymást Németországban. A Bild hitvallása, amelyet online oldalukon meg is fogalmaznak, hogy a németeknek mindenekelőtt fel kellene emelni a hangjukat az antiszemitizmus ellen, ugyanis annak a népnek, amely közvetlen részese volt a hetven évvel ezelőtti holokausztnak, semmi jogalapja nincsen arra, hogy tanácsokat adjon a zsidó államnak arra nézve, hogyan védje meg a népét. Mindezek mellett azt is fontosnak érezték, hogy az interneten megjelenő Izrael-ellenes mémekről is tudósítsanak, a Twitteren például Hitlerrel állítják párhuzamba Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, és egyes megjegyzések szerint jobb lenne, ha inkább újra Hitler lenne hatalmon. A Bild hasábjain igazi mozgalom bontakozott ki, amely egyre szélesedik. Angela Merkel kancellár és Joachim Gauck német elnök mellett híres sportolók, színészek, üzletemberek, politikusok és a vallási elit képviselői sorakoztak fel, hogy kinyilvánítsák véleményüket a rasszizmussal szemben. A Muzulmánok Központi Tanácsának elnöke, Aiman Mazyek is a nevét és arcát adta az ügyhöz, elmondva: „A békés tüntetés vagy Izrael gázai katonai cselekményeinek kritikája helyénvaló. Aki viszont az antiszemitizmust akarja terjeszteni, annak nincs keresnivalója köztünk.” A Bild az utca emberét is bevonta a kampányba, megszólaltatva a zöldségárustól a diákokon át a nyugdíjasokig számos német polgárt, akik egy az egyben kiállnak a zsidógyűlölettel szemben. Sőt, a Twitter közösségi portálon, a #stimmeerheben (szabad fordításban: emeld fel a hangod) kulcsszóval ezrek posztolják a véleményüket, és küldenek képet a világhálóra a kampány logójával pózolva, amelyen a Dávid-csillag alatt ez áll: Emeld fel a hangod, soha többé zsidógyűlöletet! (R. A.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!