A német vállalat természetesen tagadja a vádakat, mondván, semmilyen kapcsolatban nem állnak az iráni atomprogrammal. A müncheni székhelyű cég szóvivője szerint nukleáris részlegüknek már az 1979-es iráni iszlám forradalom óta nincs üzleti kapcsolata az országgal. Borudzserdi szerint viszont csak az iráni szakértők alaposságának köszönhető, hogy elkerülték a katasztrófát. Az is lehet, hogy a nyilatkozat csak a robbanó sziklára (lásd keretes írásunkat) adott büszke hazafias válaszüzenet.
Ha azonban nem álhírről van szó, akkor az is elképzelhető, hogy a Siemens harmadik fél közbeiktatásával nukleáris technológiát szállít Iránnak, amivel több, Iránra vonatkozó európai uniós és ENSZ-korlátozást is megszegne, miközben Nagy-Britannia, Franciaország és Németország éppen újabb szankciókat sürget az Európai Uniótól a perzsa rezsim ellen. A nyugati sajtóban megjelent találgatások szerint még az sem lehetetlen, hogy a nyugati hírszerző ügynökségek titkos jóváhagyásával történt a szabotált berendezések leszállítása.
Már 2010-ben, az iráni atomprogramnak nagy károkat okozó számítógépes vírus kapcsán is szóba került a Siemens cégnév. Akkoriban a Stuxnet nevű „kórokozóval” fennálló bárminemű kapcsolatot is cáfolt a német cég.
Nem tesz jót ez az új bejelentés az amúgy is súlyosbodó nyomás alatt lévő Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) embereinek sem. Egyik képviselőjüket Tel Aviv-i látogatása kapcsán azzal vádolták, hogy a cionista rezsimnek, valamint az Iszlám Köztársaság egyéb ellenségeinek szállít információkat. Pár nappal korábban az iráni nukleáris program egyik vezetője azon aggodalmának adott hangot, hogy a NAÜ emberei közé terroristák és szabotőrök keveredhettek. Ferejdun Abbászí-Davani ezt annak kapcsán említette, hogy múlt hónapban a NAÜ-ellenőrök látogatása előtt robbanások vágtak el egy urándúsítót ellátó elektromos távvezetéket.
Lehallgatás