hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Halálhajó - Fegyverek Szíriának

2012. 06. 22.
Skócia partjaitól kényszerült visszafordulni egy orosz teherhajó, amely a feltételezések szerint Szíriába, az Asszad-rezsim számára szállított orosz gyártmányú harci helikoptereket. Az Alaed kapitánya azután döntött a hazatérés mellett, hogy hajója biztosítását visszavonta a londoni székhelyŐ The Standard Club biztosítótársaság. A biztosítás érvénytelenítése megakadályozza a hajó továbbhaladását egészen addig, míg tulajdonosának sikerül újabb biztosítást kötnie.

A Standard Club nyilatkozata szerint a társaság nem a brit kormány utasítására cselekedett, hanem azért vonta vissza a biztosítást, mert a hajó tulajdonosa, a Femco nevű orosz cég a biztosító belső szabályait szegte meg. Nyilatkozatukban leszögezik: „Pénteken azt az információt kaptuk, hogy a hajón fegyverek lehetnek, főleg helikopterek, rakéták és közelebbről meg nem nevezett más harci eszközök. Igyekszünk azonban megismerni a hajó tulajdonosának mondanivalóját is.”
„Megelégedéssel tölt el, hogy a hajó, amely állítólag harci helikoptereket szállított Szíriának, útvonalat változtatott, és minden valószínűség szerint visszatér Oroszországba” – jelentette ki a hét elején William Hague brit külügyminiszter, aki nem sokkal korábbi találkozójukon a Szíriába irányuló fegyverszállítmányok leállítására figyelmeztette orosz kollégáját, Szergej Lavrovot.
A hajó mozgását figyelemmel kísérő brit Nemzeti Tengerészeti Információs Központ keddi jelentése szerint az Alaed a brit és uniós felségterületre eső vizek elkerülésével valószínűleg Murmanszk felé tartott. A brit Védelmi Minisztérium állítása szerint sem a légvédelem, sem a haditengerészet nem tartotta megfigyelés alatt az Alaed haladását.
A nyugati hatalmak igyekeznek nyomást gyakorolni Oroszországra mint a szíriai rezsim utolsó támogatójára, hogy felhagyjon Asszad katonai támogatásával. A visszatérésre késztetett hajó többek között Oroszországban készített és felújított Mi-25 típusú harci helikoptereket (képünkön) szállított. Katonai források szerint a repülő tanknak is nevezett Mi-25 „igazi ördögi eszköz… amelynek egyetlen célja a gyilkolás”. A helikoptereket szállító hajót ennélfogva egyes diplomaták egyenesen „halálhajóként” emlegették.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter már a múlt héten felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország fegyverekkel támogatja a szíriai rezsimet a felkelők ellen. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő tagadta a vádat, kijelentve, hogy az oroszok csak a Szíriának korábban eladott helikoptereket javítják. A Szovjetunió bukása előtt eladott harci helikopterek karbantartása azonban az egyéb fegyverszállítmányokhoz hasonlóan EU-tilalom alá esik, így ezek biztosítása szintén szabálytalan volt. 
Tavaly decemberben a feltételezések szerint szintén Szíriába tartó orosz hadihajók és kísérő hajók pihentek a skóciai Moray Firth kikötőben a rossz időjárási körülmények miatt. Az HMS York nevű brit hadihajó megfigyelése szerint a csoport tagjai között volt többek között az Admiral Kuznyecov repülőgép-anyahajó, egy romboló és több tartályhajó, amelyek később az Atlanti-óceánon folytatták útjukat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!