A regnáló köztársasági elnök nem zárkózhatott volna el az FN vezérének feltételeitől, ha még eséllyel szeretne indulni a második, mindent eldöntő fordulón. Így látta legalábbis eleinte Marine Le Pen, aki a júniusban esedékes parlamenti választásokon kötendő szövetség nyílt ígéretét várta Sarkozytől, az elnökválasztás második fordulóján való támogatásáért cserébe. A teljes képhez hozzátartozik, hogy Le Pen is nehéz helyzetben van, mivel szavazói közül sokan nem örülnének, ha a baloldali François Hollande-ot segítené hatalomra.
Egyelőre ebben bízhat Sarkozy is, aki már az első forduló előtti beszédeiben is szélsőséges vizekre evezett, hogy kifogja a szelet az FN vitorlájából – mérsékelt sikerrel. A harmadik és negyedik hely szélsőjobb, illetve szélsőbal szavazatai együttesen a Sarkozyt megelőző Hollande voksainak számát is túlszárnyalják. Sarkozy erre építve továbbra is a szélsőségesebb üzenetek kisajátításával próbálja maga mellé állítani a Le Penre voksolókat. Retorikájában mindent egy lapra látszik feltenni – május 1-jei ünnepi beszédében egyenesen a szakszervezeteknek ment neki: „A vörös zászló helyett Franciaországot, a hazugságok helyett inkább a fizetésből élők valódi érdekeit kellene képviselnetek” – mondta Sarkozy.
Marine Le Pen tehát nem tudta Sarkozyre erőltetni feltételeit. Úgy döntött, kihátrál a rá nehezedő kettős elvárások felelőssége alól. Május 1-jén a párizsi Opera téren összegyűlt több ezres tömeg előtt kijelentette: „…mindenkinek saját lelkiismerete szerint kell szavaznia, én is ezt teszem… sem bizalmat, sem mandátumot nem szavazok egyik jelöltnek sem.”
Vezető párttársai közül többen nyilatkoztak úgy, hogy Hollande-ra szavaznak majd, de ő egy saját nevére, és az azzal fémjelzett mozgalomra utaló szójátékkal jelezte: vasárnap ugyan fehér lapot ad be, de júniusban tengerkéket. Ezzel egy új forgatókönyvbe vetett reményének adott hangot, mely szerint a várhatóan vesztes Sarkozy mögül kihátráló jobboldali szavazók egy új formációban állhatnak majd Le Penék mögé. A „Tengerkék Összefogás” (Rassemblement Bleu Marine) a parlamenti választásokon elméletileg jól szerepelhet. Az új jobboldali tömörülés élére készülő Le Pen azonban jó előre fel akarta menteni a „Marine” nevet a vád alól, miszerint a baloldal szekerét tolná. Ezért jelentette be már kedden, hogy vasárnap „tiszta lappal” (fehér lappal) fog szavazni.