hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lángok Athénban
Pokollá vált a görög főváros

2010. 05. 08.
Riadókészültség, felgyújtott bankok, halálra égett tisztviselők: lapzártakor pokollá vált a görög főváros. Athénban szerdán legalább három halálos áldozata volt az erőszakos tüntetéseknek. A szerencsétlenül járt emberek akkor égtek halálra, amikor a Molotov-koktélokkal támadó tüntetők felgyújtottak egy bankfióknak is otthont adó épületet.

Emellett két további épületet, egy közigazgatási és egy adóhatósági épületet gyújtottak fel Molotov-koktélokkal a tüntetők a görög fővárosban. Az athéni rendőrséget „általános riadókészültségbe" helyezték, ami azt jelenti, hogy mindenkit mozgósítanak, és behívják szolgálatba a szabadságukat töltő rendőröket is. A parlament előtt tízezren tiltakoztak a kormány megszorító intézkedései ellen, a tüntetők rablóknak nevezték a képviselőket, és azt követelték, hogy jöjjenek ki.

A görög válság miatt bevezetett megszorító intézkedések miatt már szombaton zavargások voltak Athénban és Thesszalonikiben. Hétfőn országos sztrájk kezdődött Görögországban, ami miatt szerdán már a görög légteret is le kellett zárni. Szerdán már Molotov-koktélokat és köveket is hajigáltak a tüntetők a rendőrökre, akik paprikaspray-vel, könnygázzal és kábítógránátokkal válaszoltak. A könnygázt olyan töménységben használta a rendőrség, hogy a BBC World tudósítója gázmaszkban jelentkezett be.

A tüntetések és sztrájkok azután kezdődtek, hogy a csőd szélére került görög gazdaságot a hétvégén kihúzta a gödörből az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A 110 milliárd eurós segélyért cserébe azonban brutális megszorító intézkedések meghozatalára kötelezték Athént. Várhatóan befagyasztják a béreket, csökkentik a nyugdíjakat és megemelik majd az adókat is. A végső cél, hogy az államháztartási hiányt sikerüljön a GDP 3 százalékára leszorítani.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!