hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nagyobb a füstje, mint a lángja
Bush jóváhagyta az izraeli támadási előkészületeket

Míg a felek azon gondolkoznak, hogy háborúba lépjenek-e egyáltalán, észre sem veszik, hogy a háború már javában folyik.

Izrael a Földközi-tenger felett az iráni atomlétesítmények elleni
csapássorozat tervét gyakorolja. Teherán válaszul tüntetően új rakétákat próbált
ki, amellyel – állítása szerint – Tel Avivot és 32 amerikai katonai bázist is
képes megsemmisíteni. Közben Európa új tárgyalási csomagot terjesztett
Ahmadinezsád elé, hogy Teheránt jobb útra térítse. A huzavona folytatódik, és
nincs előrelépés. Eközben már érlelődik az amerikai vezetésben: a diplomácia
csődöt mondott, Ahmadinezsádot csak erővel lehet megakadályozni abban, hogy
atombombához jusson.

A háború első szakaszát pszichológiai hadviselésének köszönhetően a perzsa állam
nyerte. Sikerült ugyanis idáig elhitetnie, hogy egy Irán elleni izraeli vagy
amerikai katonai támadás Teherán atomfegyverkezésének megakadályozására
katasztrofális következményeket vonna maga után. Nemcsak Tel Aviv semmisülne meg
és az iraki amerikai egységeket érné megrendítő csapás, de az egész
Közel-Keletet lángba borítanák. Szakértők egy csoportja egy ilyen esetre
világvégét jósolt, és különös tekintettel a kegyetlen iráni válaszra, óva intett
bármiféle katonai beavatkozástól. Még egyetlen lövés sem dördült el, ám Irán
máris sikert könyvelhetett el. Képes volt egy erős és hatalmas ország képzetét
kelteni, amely nem habozik erejét és hatalmát megmutatni. Különösen, hogy a
Nyugat lassan egy évtizede diplomáciai eszközökkel próbálta meg Iránt eltéríteni
szándékától, és nem értette, hogy csakis a hihető katonai fenyegetés
kényszeríthette volna Teheránt a diplomáciai ösztönző csomag elfogadására.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetéssel vagy belépéssel tudja elérni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!