hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elég volt
Előrehozott választások Ausztriában

2008. 07. 16.
Pár hete Alfred Gusenbauer kancellár azt javasolta, hogy Werner Faymann miniszter (képünkön) vegye át a szociáldemokrata párt (SPÖ) vezetését, majd közösen levelet intéztek Ausztria legolvasottabb napilapja, a Neue Kronenzeitung (NKZ) kiadóját vezető Hans Dichandhoz, aki már hónapok óta kampányt folytat az EU ellen. A levélben ígéretet tettek arra, hogy minden, az uniót érintő változást népszavazásra bocsátanak. Ez viszont az SPÖ Európa-politikájának 180 fokos változását jelentette, amiről az osztrák szakszervezetek elnöke és a párt vezető politikusai, de Heinz Fischer köztársasági elnök is csak a hírekből értesültek. Amikor Ausztria elnökét ezután megkérdezték az új választások lehetőségéről, Fischer elutasította a felvetést, és reményét fejezte ki, hogy a kormány egészen 2010-ig működni fog.

Csakhogy a nagy koalíciónak mindeddig alig sikerült valamilyen problémát
megoldania, ráadásul az SPÖ Európa-politikai pálfordulása sokkot okozott a
konzervatív ÖVP-nél, de sok szociáldemokrata politikusnál is. Hiszen a politikai
elit, de a művelt emberek általában irtóznak attól a gondolattól, hogy Ausztria
politikáját Hans Dichand döntse el. Gusenbauer és Faymann viszont abból indulnak
ki, hogy a pálfordulás és a bulvárlapok segítségével a párt győzhet, ha – ahogy
sokan már megjósolták – ez év őszén választások lesznek.

Az SPÖ vezetése július 7-én ült össze, hogy döntsön, marad-e a párt kettős
vezetése. Csakhogy a konzervatív Willi Molterer alkancellár bejelentette, hogy
„elég volt”, és új választást követelt, mondván, hogy nehéz olyan párttal
együtt­működni, ahol nem tudja, kivel kell beszélnie, és amely ilyen radikálisan
képes szakítani a közös osztrák külpolitikával. A megbeszélés során az SPÖ
elfogadta a szeptemberi választást, és Gusenbauer javaslatára Faymannt jelöli a
kancellária élére. Így meghiúsult Gusenbauer azon álma, hogy egészen a
nyugdí­j­ig kancellár marad, ám ennek leg­főbb oka saját viselkedése volt.

A politológusok jóslatai szerint az előrehozott választásokból csak az FPÖ, a
szélsőjobboldali idegengyű­lölő szabadságpárt fog hasznot húzni. Ám ez ellen
szól, hogy az SPÖ elcsente tőlük az EU-kritikus szólamokat, és kérdés, hogy
mennyire fogják tudni mozgósítani a szavazópolgárokat az idegengyűlölő
retorikával. Szeptember 28-án este, a választás eredményének kihirdetésekor
fogjuk megtudni, mennyit ér a két nagy párt, az SPÖ és az ÖVP ígérete, miszerint
nem fognak a szélsőjobb FPÖ-vel koalíciót alakítani. A két nagy pártnak ugyanis
egyenlő esélyeket, mintegy 32-33 százalékot adnak a közvéleménykutatók.

A zöldeknek van esélyük arra, hogy harmadik párt maradjanak, ha aktívabbak
lesznek – ami egy nyári választási kampány alatt nem lesz könnyű feladat. A
Haider vezette BZÖ pedig valószínűleg be fog jutni a parlamentbe, épphogy elérve
az 5 százalékos küszöböt.

Ám ha megint hasonló választási eredmények lesznek, mint 2006. október 1-jén,
akkor újra fennáll a nagy koalíció veszélye, igaz, más személyzettel, de
ugyanazokkal a problémákkal. Ezekből viszont nemcsak Willi Molterernek, hanem az
osztrákok többségének is elege volt.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!