Saron új pártjában Simon Peresz számára is van hely - ezúttal középen Fotó: Reuters
Ami történt, előre látható volt. A Munkapárt már a kormányba lépéskor jelezte: a gázai kivonulást követően kilép a kormányból. A baloldal számára a konzervatív Netanjahu gazdasági reformcsomagja, amely lehetővé tette, hogy Izrael kilábalhasson a súlyos gazdasági válságból, elfogadhatatlannak bizonyult. A szociális kiadások megnyirbálása, a monopóliumok felszámolása, a gazdaság szerkezetének átalakítása, a piac megerősítése, a Hisztadrut szakszervezet gazdasági tevékenyégének visszaszorítása a munkapárti baloldal éles visszautasításával találkozott. Simon Peresz csak késleltetni volt képes ezt a lépést, megakadályozni már nem tudta. Utódja, Amír Perec, a szakszervezet főtitkára politikai pályafutását a "Békét most!" mozgalomban kezdte, és egyik támogatója a Jeruzsálemet megosztó Beilin-Rabbo-féle genfi kezdeményezésnek. Perec első nyilatkozatában ettől elhatárolódva az egységes Jeruzsálemet a zsidó nép örökös fővárosának nevezte, és felhívta Saron körének likudos tagjait: csatlakozzanak a Munkapárthoz. Peresz ugyanakkor kilépett a Munkapártból, és
amennyiben Saron a választásokon kormányt alakít, miniszteri posztot vállal. Feladata lehet a palesztinokkal való tárgyalás és az elmaradott térségek fejlesztése.
Az is megjósolható volt, hogy Saron kilép a kormányzó Likud pártból. Több mint egy éve tudjuk, hogy a pártszövetséget a hetvenes években megalakító politikus hátat fordított saját pártjának. Semmivel sem magyarázható, hogy a Likud élén hatalomra juttatott kormányfő a munkapárti ellenjelölt, Amram Mitzna programját, az egyoldalú gázai kivonulást valósította meg. Tette ezt annak ellenére, hogy a Likud választói nagy többséggel, belső népszavazáson utasították el a kormányfő tervét. Elképzelése elleni tiltakozásul nemcsak a Likudtól jobbra álló pártok, de közvetlen munkatársa, Nátán Scsaranszki is kiléptek a kormányból.
Így Saron saját pártjában kisebbségbe került. Annak ellenére, hogy a Likud központi irányító testülete eltanácsolta a Munkapárttal való koalíciótól, a baloldali párttal nemzeti egységkormányt alakított. Nem a Likud lázadt fel kormányfője ellen, éppen fordítva. Saron volt az, aki fellázadt saját pártja ellen, semmibe véve annak politikai platformját. Két hónappal ezelőtt még sikerült elhalasztatnia a Likud belső választását, ám a napjai már akkor meg voltak számlálva. Amikor világossá vált számára, hogy a következő választáson nem ő vezeti a listát, kilépett saját pártjából.
A gázai kivonulás nem sikertörténet, amint azt egyesek alaptalanul hiszik. A terv ugyanis nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mahmúd Abbász megelégedett a hivatalosan év végéig tartó ideiglenes nyugalommal, és eltűrte, hogy nemcsak a Hamasz és az Iszlám Dzsihád, de elsősorban saját terrorcsoportja is időről időre öngyilkos merényleteket kövessen el. Esze ágában sincs a terror ellen küzdeni. A viszonylagos nyugalom az izraeli biztonsági szolgálat terrorelhárításának köszönhető. Abbász nem hajlandó végrehajtani a Nemzetközi Kvartett által kidolgozott békemenetrend első és legfontosabb pontját, a terrorszervezetek lefegyverzését. Saron tehát magára maradt. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter többször is felszólította Abbászt, hogy fegyverezze le a palesztin terrorkülönítményeket. Aztán, amikor a palesztin vezető ehelyett rendőregyenruhába öltöztette őket, a zsoldjukat már az amerikai adófizetők pénzéből fizették.
Ez persze semmit sem old meg. Hogy a terroristák milyen pénzen és milyen ruhában hajtják végre terrorcselekményeiket a konfliktus szempontjából irreleváns. Az Európai Unió pedig miközben politikai befolyásért kilincsel Jeruzsálemben, Izrael fővárosának keleti felét megszállt palesztin területnek nevezi. A Maale Adumimban építendő 305 lakással az EU külügyi bizottsága alaptalanul állítja, hogy a lakásépítés "sérti a nemzetközi jogot", miközben Brüszszel szó nélkül hagyja, hogy Abbász fittyet hányjon a "road-map"-re.
Saron pártjának, a Kadimának bizonytalanok a választási esélyei. A negyvenfős Likud frakcióból mindössze tizenhatan csatlakoztak a kormányfőhöz, míg huszonnégyen a párton belül maradtak. A politikai paletta jobb szélén a nacionalista pártok várhatóan közös listán indulnak. A Likuddal együtt erős jobboldali párttömb alakulhat, amely jó nyerési eséllyel vehet részt az előrehozott, márciusban megtartandó választásokon. Kacav elnök szerint a megmérettetés eldöntheti Júdea és Szamária sorsát. Az izraeli belpolitikai vihart a palesztinok nem leplezett elégedettséggel nyugtázzák.
Egyre több, az új pártot támogató arab nyilatkozatot hallhatunk. Saron most arab politikusokat is igyekszik pártja számára megnyerni, és helyettesét, Ehud Olmertet küldte el Abbászhoz, hogy a választásokig türelemre bírja rá a palesztin terrorszervezeteket.
2005. 12. 02. (IX/48)
