George W. Bush. Nehéz napok után az elnök Fotó: Reuters
Az elmúlt hónapban fellángolt iraki erőszak, az amerikai áldozatok számának szinte állandó növekedése, majd az iraki foglyok ellen elkövetett és a Genfi Egyezménybe ütköző bántalmazások nem használtak a Bush-kormány népszerűségének, és komoly visszatetszést váltottak ki az amerikai polgárság körében. A háborút helyeslők arányának alapos csökkenését azonban korántsem lehet a demokrata ellenjelölt, John Kerry massachusettsi szenátor jelentős előnyeként értékelni. A felmérések ugyanis arról tanúskodnak, hogy a két versengő továbbra is fej fej mellett halad. Bush támogatottsága erősebb más, újraválasztása szempontjából fontos kérdésekben, mint például a terrorizmus veszélyének kezelése.
Az említett közvélemény-kutatások nem kedveztek John Kerrynek, aki minden erejével azon fáradozik, hogy bemutatkozzék az őt igen kevéssé ismerő választópolgárságnak. Míg Bush támogatóinak 55 százaléka úgy nyilatkozott, hogy szilárdan támogatja az elnököt, addig a Kerry-pártiaknak csak 32 százaléka áll megingathatatlanul jelöltje mögött. A választók 61 százaléka szerint Kerry azt mondja, amit az emberek hallani szeretnének, és mindöszsze 29 százalék vélte úgy, hogy arról beszél, amiben hisz. Ennek megfelelően a legutóbbi felmérések szerint a jelöltek "rokonszenv-versenyének" Bush a győztese 57 százalékkal.
A demokrata jelölt személyisége problémát okoz még pártja állandó jellegű támogatóinak, a szakszervezeti tagságnak a körében is. Az AFL-CIO Szakszervezeti Szövetség a múlt hónapban interjúkat készített St. Louisban és Philadelphiában olyan választókkal, akik még nem döntötték el, kire adják le voksukat.
A többség úgy nyilatkozott, hogy Kerry senkit sem tud "felmelegíteni", illetve Bush rokonszenvesebb és erősebb kezű vezető. A szakszervezeti tagság körében Kerry közömbössége váltott ki nemtetszést. A még ingadozó polgárok több megkérdezett csoportja is azon a nézeten volt, hogy a demokrata jelölt "szomorúnak" látszik, és ritkán mosolyog vagy nevet.
John F. Kerry szenátor ezeknek a bírálatoknak az ellensúlyozására hétfőn két új politikai hirdetést indított útjára, amelyekben felesége és leánya mellett vietnami bajtársai is kiállnak mellette. A 25 millió dolláros költséggel járó hírverés célja ellensúlyozni a Bush-tábor 60 milliós kampányát, amely úgy ábrázolta a massachusettsi demokratát, mint aki gyenge a honvédelem terén, és elkötelezte magát a magasabb adóterhek mellett. Kerry egyperces tévéhirdetésében egyik vietnami bajtársa kijelenti: "Az ő döntése mentette meg az életünket", majd egy másik, akit egy ellenséges tűz alatt álló gyorsnaszádról szabadított meg, elmondja: "Amikor kihúzott a folyóból, az életét tette kockára, hogy megóvja az enyémet."
Mary Beth Cahill, a szenátor kampányának vezetője szerint Bush elnök "félrevezető, negatív hirdetéseivel" ellentétben John Kerry teljesen pozitív hadjáratot folytat. Az igazság azonban az, hogy a demokrata jelölt is több kedvezőtlen hirdetést tett közzé Bush ellen az előválasztások során és azt követően is.
A jelenlegi állás szerint tehát a fontosabb kérdésekről alkotott választói vélemények alapján Bush elnök – ha nem is sokkal – vezet vetélytársával szemben. Kerry tehát egyelőre nem húzott hasznot ellenfele népszerűségének csökkenéséből.