A negyedszázados jubileumot Egyiptomban még csak meg sem említik. A regionális béke helyett ma is háború dúl a térségben. 2000-ben Camp Davidben Ehud Barak miniszterelnöknek a palesztin állam megalakítására tett ajánlatát Jasszer Arafat visszautasította, és terrorháborút indított Izrael polgári lakosságának pusztítására és elüldözésére. Az Izrael és Egyiptom közötti normális kapcsolatok is illúzióvá váltak. Pedig Izrael a "területeket békéért" elv alapján átadta az egyiptomiaknak az 1967-ben elfoglalt Sínai-félszigetet, mivel akkor még úgy tűnt, hogy a legnagyobb és legerősebb arab állam végül is hajlandó elfogadni Izraelt. A két ország viszonya azonban ma is keserű. Az izraeliek jéghideg, fagyos békéről beszélnek. Egyiptom a békemegállapodás durva megsértésével visszahívta Izraelből nagykövetét, Mubarak elnök nem hajlandó Izraelbe látogatni, és a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok elenyészőek.
A főként kormányzati ellenőrzés alatt álló egyiptomi sajtó nemcsak Izraelt és a cionizmust, de a zsidóságot is alantas eszközökkel feketíti be. Az állami tévé virulensen antiszemita programokat közvetít. Egyiptomi értelmiségiek, művészek és sportolók nem hajlandóak Izraelbe utazni, és soha egyetlen izraelit sem hívtak meg egyiptomi egyetemekre. Az egyiptomi tankönyvek ellenségként kezelik Izraelt, mintha a két ország nem kötött volna békét egymással. Izrael nem található az egyiptomi térképeken, és amikor egy előkelő alexandriai szállodában 1993-ban sékelt akartam egyiptomi pénzre váltani, közölték velem: ismeretlen számukra ez a pénz. Az egyiptomi tisztségviselők arra hivatkoznak, hogy ameddig Izrael megszállva tartja a palesztinokat, a két ország közötti normalizáció nem mehet végbe.
A robbanóanyagok, fegyverek és terroristák azonban szabadon közlekedhetnek a Gázai övezet és Egyiptom határán, az egyiptomi oldalról ásott alagutakon át. Egyes katonai elemzők szerint az egyiptomi hadsereg amerikai segítséggel gyors ütemben úgy fegyverkezik, mintha határain háborús állapotok uralkodnának. A két ország viszonyát Mose Arensz legutóbb nem is hideg békeként, de hidegháborúként festette le. Mubarak Saron tervezett gázai visszavonulását követően sem hajlandó biztonsági szerepet vállalni a Gázai övezetben. Még az is kérdéses, hogy hajlandó-e átvenni a "philadelphiai folyosó", az övezet egyiptomi határának ellenőrzését. Katonai elemzők emlékeztetnek arra, hogy 1967 előtt a Kairó ellenőrizte Gázai övezet Izrael elleni terrortámadások kiinduló bázisául szolgált. Pedig akkor még nem voltak "megszállt területek".
1980-ban Slomo Avineri tagja volt a két ország közötti kulturális, tudományos és oktatási megállapodásról tárgyaló izraeli küldöttségnek. Példát véve a második világháború utáni német–francia megbékélésről, azt javasolták, hogy iskolai bizottságot állítsanak fel a tankönyvek felülvizsgálatára, a gyűlölet sztereotípiáinak kigyomlálására. Az egyiptomi miniszterhelyettes azonban hallani sem akart erről. Akkor nem csináltak ebből ügyet, mivel úgy vélték: az iskoláskönyvek nem számítanak. A lényeg, hogy nincs háború, és senkit sem ölnek meg a határ mentén. Avineri később beismerte tévedését, és ma úgy gondolja, hogy az egyiptomi stratégia kezdettől fogva elutasította a megbékélést és a normalizációt. Egyiptom az egyezmény aláírásával csak
vissza akarta kapni elvesztett területét, cserébe azonban hideg békénél sosem akart többet adni.
Csodálatos kárpótlás a terrortámadás után
Az ötvennégy éves Margaret Kikis egészséges ikerpárnak adott életet Pészach ünnepének előestéjén az izraeli Cefatban. A csodával határos esemény két évvel azt követően történt, hogy a Kikis házaspár elvesztette húszéves fiát, Beni Kikis őrmestert egy terrortámadás során. Az orvostanhallgatóként szolgáló Beni 2002 februárjában halt meg, miután fegyveresek tüzet nyitottak rá Ramallahtól keletre, Ein Arik közelében egy útelzárásnál.
2004. 04. 09. (VIII/15)
