hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egység vagy szakadás?
Saron-terv: kivonulás Gázából

2004. 02. 09.
"Az izraeli kormányfő a végsőkig is hajlandó kitartani a héten bejelentett gázai egyoldalú kivonulási terve mellett, hogy annak a kormányban és a knesszetben is jóváhagyó többséget biztosíthasson – még azon az áron is, ha emiatt felbomlik a jelenlegi kormánykoalíció, vagy a terv miatt új választásokat kell kiírni" – jelentette be a Miniszterelnöki Hivatal. Ariel Saron hétfőn a Haarec cím? lapban ismertette tervét, hogy a Gázai övezet zsidó településeit egyoldalú aktussal kiürítteti, és ezzel az övezetben a zsidó jelenlétet felszámolja. A területen tizenhét településen ugyan mindössze hétezerötszáz telepes él, ám nemcsak lakóházak, hanem ültetvények és üzemek feladásáról is szó van.



Sirat Ha Yam, egy gázai övezetbeli zsidó település utcája. Felszámolásra ítélve

A tervet a Giora Eiland vezette Nemzetbiztonsági Tanács a Külügyminisztérium háta mögött dolgozta ki. Szilvan Salom külügyminiszter ugyanis több ízben világosan kifejezte, hogy nem támogatja az egyoldalú visszavonulás tervét. Ariel Saron már tavaly év végén egy herclijai konferencián jelezte, hogy amennyiben a Palesztin Hatóság hat hónapon belül nem teszi meg a szükséges intézkedéseket a nemzetközi béketerv alapján, megkezdi egyoldalú elhatárolódási terve végrehajtását.
(Szakító szilárdság. Hetek, 2004. január 16.) A bejelentés célja az lett volna, hogy ösztönözze az újonnan megválasztott palesztin kormányfő, Ahmed Korei terrorizmus elleni intézkedéseit. Úgy tűnik azonban, Saron még ezt a fél évet sem várja ki, és hozzálát terve végrehajtásához.

A Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint Saron két hónapon belül a kabinet és a knesszet elé viszi a tervet. A kormányfő azt is számításba veszi, hogy emiatt a Nemzeti Vallásos Párt és a Nemzeti Egységpárt távozik a kormányból, és helyébe a Munkapárt lép. Erre minden bizonnyal csak nyáron kerülhet sor, amikorra a gyakorlati lépések is várhatóak. Saron nem siet új koalíciót kötni, ám nem akarja magát a jobboldali pártoknak sem kiszolgáltatni.

"Ez a terv jobban sért engem, mint bárki mást Izraelben. Ám arra a meggyőződésre jutottam, hogy csak így tudom biztosítani Izrael további fejlődését és biztonságát" – idézte a miniszterelnököt a Jediot Ahronot cím? napilap. Saron szelet vetett és vihart aratott, nemcsak a Nemzeti Vallásos Pártban és a Nemzeti Egység Pártjában, de a kormányzó Likudban is, amelynek negyven képviselője közül legalább a fele ellenzi a kormányfő tervét. A kormányfői hivatalban azonban azt remélik, hogy a belső ellenzék fokozatosan feloszlik, mivel a közvélemény többsége a felmérések szerint támogatja Saron tervét. 

A kormányfő Likud-beli ellenfelei a minisztereknél lobbiznak a terv ellen, azt remélve, hogy Binjamin Netanjahu pénzügyminiszter is csatlakozik hozzájuk. Ez az óhaj nem alaptalan, hiszen a terrorizmus elleni harcról írott könyvében Netanjahu többször kifejtette: az egyoldalú visszavonulás csak olaj a tűzre, nem csökkenti a terrorizmust, hanem éppen ellenkezőleg, fokozza azt. Netanjahu mindenesetre találkozót kért Sarontól, és álláspontját csak azután hozza nyilvánosságra.

Munkapárti hangok szerint a Likud néhány minisztere nemzeti egységkormány megalakítására tett javaslatot. A keddi pártkonvención azok a politikusok, akik korábban ellenezték az egységkormány megalakítását, most nem zárták ki annak lehetőségét, amennyiben Saron meg is valósítja tervét. Mint ismeretes, a Gázából való egyoldalú kivonulás terve a Munkapárt és Amram Micna kormányfőjelölt programjának sarkalatos pontját képezte. "Ha Saron a konkrét tervet a mi platformunkkal a knesszet elé viszi, akkor nekünk csatlakoznunk kell a kormányhoz" – jelentette ki Háim Ramon, Saron korábbi ádáz ellenfele, aki 2001-ben ellenezte a nemzeti egységkormányba való belépést, most azonban úgy vélekedik, ha Saron komolyan gondolja, amit mond, akkor segíteni kell őt.

Hasonló nyilatkozatot tett a Munkapártban befolyásos volt miniszter, Binjamin bin Eliézer is. A párt elnöke, Simon Peresz a kongresszuson kijelentette: "Vannak, akik azt mondják, hogy várjunk még, mivel a szavak még nem tettek. Ám Saron nyilatkozata olyan, mint a hólabda. Nincs többé visszatérés, és a nemzet támogatja őt. Csak gratulálni tudok Saronnak, hogy elfogadta a Munkapárt politikáját, és visszajutott Oslóhoz. Megígérem neki pártunk támogatását mindaddig, ameddig ezen az ösvényen halad."

Amram Micna, az elmúlt választáson súlyos vereséget szenvedett politikus, a gázai kivonulás gondolatának szülőatyja azonban semmilyen körülmények között nem javasolja a kormányba való belépést. A Munkapártból korábban kilépett Josszi Beilin a terrornak tett engedményként értékeli Saron lépését. Szerinte a kormányfőnek még egy komoly kísérletet kell tennie a palesztinokkal az átfogó békemegállapodás elérésére. Saron egyébként még a jövő héten erre kísérletet is tesz, bár előre nem lehet megmondani, hogy létrejön-e a találkozó közötte és Ahmed Korei között.

Saron számára megoldás jelenthet egy nemzeti egységkormány létrejötte. Ám a helyzet korántsem ilyen egyszerű, hiszen a terv nemcsak a kormánykoalíciót, de a kormányzó Likud pártot is kettészakíthatja. Ha Netanjahu elvállalja a "belső ellenzék" vezetését, akkor e csoportnak jó esélye lehet Saron trónfosztására is. Így elképzelhető, hogy egy új választáson a pénzügyminiszter vezette Likud szerzi meg a jogot a kormány megalakítására, és ez Saron tervének meghiúsulásához vezethet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!