hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ősök nem hősök

2002. 04. 21.
A napokban nyitották meg Bécsben a Wehrmacht bűncselekményei cím? kiállítást. 1995-ben már bemutattak egy hasonlót, de akkor kiderült, hogy a több mint ezer között volt húsz olyan kép, amelynek kísérőszövege pontatlan volt. Ezért új kiállítást rendeztek, amely ellen Ausztriában nem csak a szélsőjobboldal tiltakozik.



Újnácik Bécsben. A Wehrmachtot éltetik Fotó: Reuters

Schüssel kancellár a múlt év novemberében egy szélsőjobboldali csődület után, amelyen Csurka István is részt vett, kioktatott egy újságírót a náci tevékenység elleni, szigorú osztrák törvényekről. Ezeket a törvényeket azonban egyszerűen nem alkalmazzák, amikor nem felelnek meg Schüssel szélsőjobboldali koalíciós partnerének. Így történt ez április 14-én, szombaton is, amikor a rendőrség egy csoport neonácinak és Burschenschafternek (szélsőjobboldali diákszövetségi tagok, akiket arcon lévő sebhelyükről lehet általában felismerni) megengedte, hogy a bécsi Heldenplatzon tüntessenek a kiállítás ellen. Ezen a téren fogadták Hitlert a lelkesedéstől őrjöngő osztrákok százezrei, amikor 1938 márciusában bejelentette, hogy Ausztria a német birodalom része lett. Az ötezer antifasisztának nem engedélyezték, hogy ugyanott ellentüntetést rendezzenek, ami nem akadályozta meg őket abban, hogy ők is megpróbáljanak bejutni a térre. A bécsi rendőrség brutálisan megvert olyan tüntetőket is, akik egyedül voltak, és semmiféle erőszakot nem alkalmaztak. Vízágyúkat vetettek be a százhúsz neonáci megvédésére, akik között feltűnt az FPÖ egyik fiatal politikusa is, aki a múlt évben még pártja jelöltje volt a bécsi helyi választásokon. A rendőrség, amely huszonhárom antifasiszta ellen feljelentést tett, udvariasan engedett a neonácik kérésének, és nem kísérte őket tovább a gyűlés befejeztével, amit ők azzal háláltak meg, hogy a Kärtner Strassén "Sieg Heil" és "Ausländer raus" (Ki a külföldiekkel) kiáltásokkal vonultak végig. A Neue Zürcher Zeitung cím? konzervatív svájci lap rámutat, hogy ennek a neonáci tüntetésnek az engedélyezése – és épp a Heldenplatzon – bel- és külföldön egyaránt hamis jelzést ad: a szélsőjobboldal és a neonácik iránti türelmet hirdeti.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!