hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Svájcra rájár a rúd

2001. 11. 04.
Súlyos állapotban van az a teherautó-sofőr, aki kedden Svájcban a St. Bernard-hágón személygépjárműnek ütközött. A svájci Alpokban három napon belül ez a harmadik súlyos baleset, amelyben teherautók karamboloztak. A St. Bernard-hágót több órás szünet után nyitották meg a forgalom előtt.

A hágót legutóbb múlt csütörtökön zárták le, amikor egy, a St. Bernard-alagútból kijövő teherautó felborult és a szembejövő forgalomba ütközött. A balesetben egy ember életét vesztette. A St. Bernard-hágó a múlt héten lezárt Gotthard-alagúthoz legközelebb található alternatív útvonalat jelenti a svájci Alpokon keresztül. Szakértők szerint akár három hétig is elhúzódhat a romok eltakarítása a Gotthard-alagútnál, ahol a múlt héten legalább tizenegy személy vesztette életét Svájc eddigi legsúlyosabb alagútbalesetében. Az eddig naponta tizenkilencezer ember által használt Gotthard-alagút előreláthatólag több hónapon keresztül le lesz zárva.


Alagútbalesetek a közelmúltban:

2001. október 24. – Legalább tizenegyen vesztették életüket, amikor a svájci Gotthard-alagútban két teherautó egymásnak ütközött. A tizenhat kilométeres alagút egyes részei beomlottak, az alagút füsttel telt meg.



2001. október 17. – Öten haltak meg, amikor egy sertésszállító teherautó a sűr? ködben autóknak ütközött a Guldborg Sound-alagútnál, Dánia déli részén.



2001. május 28. – Tizennégy embert szállítottak kórházba, miután Észak-Olaszországban a Turinból Bardonecchiába vezető alagútban egy teherautó kigyulladt.



2000. november 11. – Százötvenkilencen vesztették életüket, amikor Ausztriában, a Kitzsteinhorn hegynél egy alagútban kigyulladt egy sífelvonó kocsi.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!