hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fényt Kaliforniának
Az új elnök első 100 órája

2001. 01. 27.
Megtörtént a nagy esemény, amelyre immár nyolc éve várnak a republikánusok: George W. Bush kezét a Bibliára helyezve elmondta az elnöki esküt, amelynek szövege több mint két évszázada hangzott el először George Washington szájából. "Az életben néha nagy dolgok véghezvitelére kapunk felhívást. Amint azonban korunk egyik szentje mondotta, naponta szólítanak bennünket, hogy tegyünk meg kis dolgokat nagy szeretettel. A demokrácia legfontosabb feladatait a közösség hajtja végre. Én ezeknek az elveknek alapján fogok élni és vezetni… – mondotta az új elnök beiktatási beszédében. 



Bush elnök a Lincoln-emlékm? előtt. Nekifogott Fotó: Reuters

Ezek után Bush kézen fogta feleségét, majd a szemerkélő ónos eső ellenére végigvonult a Pennsylvania sugárúton, ahogy azt a hagyományok előírják. Nem maradhatott el persze az új államfőt üdvözlő 21 ágyúlövés sem, majd este következtek a beiktatási bálok, mégpedig nem kevesebb, mint nyolc. A Bush házaspár természetesen mindegyiken megjelent, hogy üdvözölje a résztvevőket, és esetenként ropta is a táncot egy-egy percig. Az új elnök másnap nevetve jelentette ki: "Egészen kimerültem a sok táncolástól."

Érdemes megemlíteni, hogy a beiktatási felvonulás minden idők legdrákóibb szigorú biztonsági rendszabályai közepette zajlott le. Ennek ellenére tüntetők ezrei vonultak az utcára. A rendőrséggel történt kisebb összecsapások és a néhány letartóztatás ellenére sem sérülések, sem anyagi károk nem voltak, sőt magát a felvonulást sem szakították félbe. A tüntetők legtöbbje a szavazási rendszer, valamint a Legfelsőbb Bíróság határozata ellen emelte fel szavát, amely végső fokon az elnöki székbe ültette George W. Busht. 

Sokan tiltakoztak az új államfőnek a művi vetélés, a nemzetközi kereskedelem, a halálbüntetés, illetve a polgárjogok kérdésében elfoglalt álláspontja ellen. Mások olyan amerikai zászlókat lobogtattak, amelyekre az 50 államot képviselő csillagok helyett nagyvállalatok jelképeit tűzték fel. Valamelyik tüntető még egy tojást is dobott az új elnök gépkocsijára. Ezek voltak az első komolyabb ilyen megmozdulások azóta, hogy 1973-ban Richard M. Nixon elnök második beiktatásán tízezrek tiltakoztak a vietnami háború ellen. A rendfenntartók azonban olyan létszámban vonultak ki, hogy némely helyen többen voltak, mint a tiltakozók.

Vasárnap az új elnök már elfoglalta az "Oval Office" néven ismert elnöki irodát a Fehér Házban, ahonnan egyetlen éjszaka alatt még a nyomait is eltávolították az előző kormányzatnak. Ezek közt volt egy tréfás üzenet, amelyet Al Gore egyik munkatársa hagyott a hangpostán a volt alelnök nevében, és amely így szólt: "Az Egyesült Államok Alkotmányának egy kicsiny, de jelentős záradéka következtében 2001. január 21-től 2005. január 20-ig távol leszek az irodától." 

Az új államfő legsürgősebb és legfontosabb feladatai közé tartozik a sorozatos kaliforniai áramkimaradások megoldása, amelyek az ország legnépesebb államában gazdasági, sőt politikai válságot idézhetnek elő. Bush két héttel meghosszabbította azokat a szövetségi rendelkezéseket, amelyek megkövetelik a szolgáltatóvállalatoktól áram-, illetve földgázfeleslegük eladását Kalifornia államnak. A nehézségeket az állam iparának nagymérv? fellendülése okozta az utóbbi évek folyamán. A nagyobb kereslet azonban nem járhatott áremelkedéssel, mert a kormányzó szabályozta az árakat, ami lehetetlenné tette a szolgáltatóvállalatok számára új berendezések vásárlását és termelésük fokozását. Az illetékesek ugyan köszönettel nyugtázták a szövetségi segítséget, de kétségeiket fejezték ki aziránt, hogy a nehézségeket ilyen rövid idő alatt meg lehet oldani. Ezen kívül tartanak attól, hogy a fogyasztóknak komoly áremelésekkel kell szembenézniük. A szomszédos államok, amelyek jelenleg átengedik fölöslegeiket Kaliforniának, annak az aggodalmuknak adtak hangot, hogy tartalékaik kimerítésével ugyanabba a helyzetbe kerülhetnek, mint Kalifornia. Az elnök jelenleg két tűz között van: egyrészt meg kell oldania a nagy népesség? nyugati állam zavartalan áramellátását, másrészt el kell hárítania a szomszédokat fenyegető veszélyeket. 

Nem kevésbé lényegesek a közel-keleti béketárgyalások, amelyek ismét válságos szakaszba kerültek. A gazdasági kilátások sem rózsásak, és ennek megfelelően a tőzsdeindexek is ingadozóak. Az új elnök továbbá válaszút előtt áll, vajon megkezdje-e egy országos rakétavédelmi rendszer létrehozását. Mindezeken kívül jó néhány új kezdeményezés tervei halmozódnak fel Bush íróasztalán, amelyeket el akar küldeni a kongresszusnak. Csupán egy a bökkenő: még nem dolgozta ki a költségvetést, amely biztosítja ezek anyagi fedezetét. 


Kulcsjátékosok Bush csapatában

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!