hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bírói döntésre várva
Hillary elnöknek készül

2000. 12. 09.
Lapzártánktól – talán – már csak öt nap maradt a floridai talány megoldására. A Gore-tábor két súlyosnak mondható vereséget szenvedett, amikor a szövetségi Legfelsőbb Bíróság elutasította a floridai voksok ismételt számbavételére irányuló keresetét, majd a floridai körzeti törvényszék tanácselnöke is olyan ítéletet hozott, hogy a vitatott 14 ezer szavazat újraszámlálására nem adtak elegendő indokot az alelnök jogászai.



Hillary Clinton: szenátor és First Lady. Mézeskalácsvárat kapott adventre Fotó: Reuters

Az ügy természetesen ismét a floridai Legfelsőbb Bíróság elé került, de kissé kedvezőtlenebb körülmények között, mint az első esetben, mikor is az állam legmagasabb jogi fóruma meghoszszabbította a szavazatszámlálás határidejét (az ügy tárgyalása csütörtökön kezdődött, az eredmény nem tudni, mikorra várható). Egyidejűleg azonban folyik egy másik bírósági procedúra is Floridában, amelynek tárgya a beküldött távolléti szavazatok körül történt jogtalanságok kérdése Semi-nole megyében; itt ugyanis az a gyanú merült fel, hogy az illetékesek a republikánus voksokat előnyösebben kezelték, mint a demokratákét, így esetleg megvádolhatók azzal, hogy megcsonkították egyes polgárok jogait. A per folyamatban van, kimenetele egyelőre még megjósolhatatlan. Mindenesetre egy bizonyos: Bush számára ez körülbelül 4800 szavazat elvesztését jelentheti, ami viszont elegendő lenne Gore győzelméhez. 

Az alelnök még mindig bizakodik abban, hogy a végső döntés kedvező lesz számára, ezzel szemben csapattársa, Lieberman szenátor már hallatott egy-két borúlátó hangot. A másik oldalon Bush kormányzó úgy nyilatkozott, hogy a folyamat igen érdekes regénytéma lenne. A közvélemény már belefáradt, sőt beleunt a dologba, és szeretné látni a megoldást. A megosztottság szinte 50-50 százalékos, és Bush olyan nézetet hangoztat, hogy épp ez lenne az a pont, amely szoros együttműködést hozhatna létre a két párt között. A többségében republikánus floridai törvényhozás elnöke még mindig úgy véli, hogy rendkívüli ülést kellene összehívni a 25 elektor kijelölésére – most már kissé alább adta, mint a múlt héten, és közölte, hogy megvárja a bíróságok döntését. Jeb Bush floridai kormányzó, George Bush fivére egyetért ezzel, sőt kijelentette, ha netán Gore-t jelölik győztesnek, a törvényhozásnak bele kell nyugodnia abba is.

Mostanában olyan szóbeszédeket is hallani, amelyek szerint Clinton elnök esetleg megpályázza New York város polgármesteri székét. Ezt a kósza híresztelést természetesen ő maga cáfolta. Az igazság az, hogy egy volt elnök számára egy ilyen állás nem jelentene előmenetelt, sőt tán épp ellenkezőleg – és egyben az első ilyen eset is lenne az Egyesült Államok történetében. De hát az államfő felesége is ilyen példát állított, amikor teljesen kívülállóként megválasztották New York állam egyik szenátorának. A másik pletyka azt taglalja, hogy a demokraták végeredményben azért ösztönzik Gore alelnököt a Fehér Házért folyó harc folytatására, hogy lejárassa magát a közvélemény előtt. Így azután eleve meghiúsulna az a törekvése, hogy 2004-ben újra felléphessen az elnöki cím elnyeréséért, helyette pedig esetleg Hillary Clinton indulhasson, és ő lehessen az Egyesült Államok első női elnöke. Mi igaz ezekből a híresztelésekből és mi nem, ma még senki sem tudhatja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!