hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Két jelölt, egy program
Célegyenes előtt az amerikai kampány

2000. 07. 08.
Lehet, hogy Clinton elnök Al Gore leglelkesebb támogatója, egy héttel ezelőtt mégsem válaszolt túlságosan meggyőzően, amikor megkérdezték az alelnök novemberi esélyeit illetően. "Még mindig az a valószín?bb, hogy győz, mint az ellenkezője" – mondotta. Négy hónappal a választások előtt a demokraták bizonytalanok, sőt kissé lehangoltnak látszanak, míg a republikánusok magabiztosak, esetleg bizonyos fokig elbizakodottak is. Okot ad pedig erre az egyik országos felmérés, amely szerint Al Gore 13 ponttal kullog George W. Bush mögött. Felmerül a kérdés: valóban befejeződött volna az elnöki tisztségért folyó vetélkedés röviddel annak kezdete után és jóval a választások előtt?

Történt néhány dolog, ami esetleg erre utalhat, mivel ismét terítékre került,
hogy az igazságügyi minisztérium esetleg vizsgálatot indít Gore pénzszerzési módszereinek
tisztázására; az amúgy esélytelen Zöldek Pártja pedig Ralph Nader polgárjogi vezetőt
választotta elnökjelöltjévé, aki esetleg szavazatokat hódíthat el az alelnöktől.

Mindez pedig napokkal az után zajlott le, hogy a demokrata kampány élére új embert
neveztek ki. Ennek ellenére, még a Bush-támogatók is úgy vélik, hogy a demokratáknak
még nincs okuk a kétségbeesésre, legalábbis egyelőre. Némely közvélemény-kutatás
szerint Bush valóban alapos vezetésre tett szert, de a Newsweek magazin legújabb, június
végi eredményei azt mutatják, hogy a két nagy párt versenyében Gore 46:45 arányban
megelőzte Busht, míg a két nagy és a két kis párt vetélkedésében Bush 41 százalékot,
Gore 40-et, a Zöldek hatot, a Reform Párt pedig kettőt mondhat magáénak.

Az igazság viszont az, hogy a közvélemény egyelőre még nem fordít valami nagy
gondot a választási hadjáratra. Egy június közepén végzett felmérés arról tanúskodott,
hogy a választópolgároknak mindössze 13 százaléka követi érdeklődéssel a vetélkedést.
Van azonban egy másik figyelmen kívül hagyott dolog. Annak ellenére, hogy Gore alelnöknek
nehézségei vannak a demokrata szavazatok megszerzése terén, minden valószínűség
szerint a demokraták végül is őt, míg a republikánusok Bush texasi kormányzót fogják
támogatni, amikor az urnákhoz járulnak november első keddjén. Ehhez még hozzá
lehetne adni azt is, hogy az elmúlt öt elnökválasztáson rendre azok a jelöltek győztek,
akik a felmérések szerint épp ebben az időszakban lemaradtak ellenfelük mögött.

Ezek azonban csak találgatások, bár nem mondhatni, hogy minden alapot nélkülöznek.
Az alacsony érdeklődésnek azonban megvan az oka: a két valószín? jelölt szinte
minden alapvető kérdésben egy véleményen van, csupán a részletekben merülnek fel
éles különbségek a demokrata és a republikánus oldal között. A dolog voltaképpen
olyan képet mutat, hogy ez az elkövetkező választás népszavazás lesz, amely eldönti
melyik jelölt tudja a legkedvezőbben átalakítani a kormányt az Új Gazdaság követelményeinek
kielégítésére.

Bizonyos szakértők szerint Gore alapvető problémája, és ezt egyes demokraták is
megerősítik, hogy az emberek nem kedvelik annyira, mint Bush kormányzót. A demokraták
azonban nem esnek pánikba, mert még mindig van idejük, hogy fellendítsék kampányukat.
Nem is beszélve arról, hogy Gore alelnököt a média is segíti, hiszen hivatalánál
fogva sokkal több nyilvánosságot kap, mint ellenfele. "Ez még ugyancsak győzelmes
lehet számára, hiszen Bush mindeddig nem adta bizonyságát annak, hogy képes elviselni
a rá nehezedő nyomást. Gore viszont éppen akkor csillog a legjobban, amikor a
legmelegebb a helyzet" – mondotta Fred Yang, demokrata közvélemény-kutató.

Egyes republikánusok azonban egyszerűen elutasítják ezt az elméletet, és Gore győzelmének
lehetőségét. Ők biztosak Bush kormányzó sikerében. "Igen kevés az, ami nyugtalanítana
vele kapcsolatban. Összehoz majd egy világrengető programot, és győzni fog tűzön-vízen
át" – szögezte le határozottan John Engler, Michigan republikánus kormányzója.
George Bush még ennél is jobban bízott önmagában, amikor a múlt hónap közepén, a
Tennessee állambeli Knoxville városban egy nyilvános megmozduláson ország-világ előtt
fittyet hányt az olyan kis formaságokra, mit a választás, és megengedte magának a következő
nyelvbotlást: "Mint elnök itt vagyok, hogy kijelentsem: új hangnemet fogok behozni
Washingtonba." Nos, majd meglátjuk, lehet-e valaki enynyire biztos a dolgában?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!