hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ausztria per alatt
Sokmilliárdos kártérítési igény

2000. 04. 22.
Amikor a nyolcvanas években Robert Knight angol történész megkapta az engedélyt, hogy betekintsen az osztrák kormányülések 1945 és 1955 közötti jegyzőkönyveibe, nem sejtette, mit fog ott találni. Knight – akinek zsidó édesanyja Bécsből menekült Angliába az 1938-as Anschluss után – meglepődött, amikor kiderült számára: úgy a szociáldemokrata, mint a néppárt politikusai antiszemita kijelentéseket tettek, amikor arról volt szó, hogy vissza kellene adni valamit abból az óriási vagyonból, amit Ausztriában zsidóktól raboltak el.

Knight 1988-ban csak német könyvkiadónál tudta megjelentetni könyvét, amelynek címe
a szociáldemokrata és antiszemita belügyminiszter, Oskar Helmer kijelentése lett:
"Én azért vagyok, hogy a dolog hosszú ideig elhúzódjon" (Ich bin dafür, die
Sache in die Länge zu ziehen).

Az utóbbi évek pozitív irányú változásait bizonyítja azonban, hogy épp most
jelent meg Bécsben e könyv második kiadása. A mai történészek a zsidók náci időkben
történt teljes kirablását "bécsi modellnek" nevezik, nemcsak azért, mert az
Anschluss után a német náciknak rá kellett jönniük, hogy azt, amit ők öt év nácizmus
alatt nem tudtak elérni, az osztrákok rövid hónapok alatt elérték, de azért is,
mert a megszállt országokban a tervszer? rablás végrehajtói között az osztrákok
vezető helyen voltak. 1945 után ennek a vagyonnak csak nagyon kis részét adták vissza
a túlélő tulajdonosoknak vagy örököseiknek. Ausztriának valóban sikerült "hosszú
ideig elhúzni a dolgot".

Az ez év február elején létrejött kormány megígérte, hogy hamarosan kárpótlást
fog fizetni azoknak, akik Ausztria területén a második világháború idején kényszermunkát
végeztek, és ki is nevezett egy kormánybiztost ebből a célból.

Amikor a Svájcot sikeresen beperelő Edward D. Fagan amerikai ügyvéd Bécsben próbált
a kormánybiztossal beszélni, az nem talált időt, hogy fogadja. Pedig a Bank Austria–Creditanstalt,
a legnagyobb osztrák bank tárgyalt Fagannal, és megállapodást is kötött vele.

Fagan, aki kezdetben hitt az új osztrák kormány ígéreteinek, többször
figyelmeztetett, hogy ha nem tárgyalnak vele és kollégáival, akkor be fogja perelni az
osztrák kormányt. A kormány, amely egyszerűen nem akarja tudomásul venni a valóságot,
úgy látszik, azt hiszi, hogy mint a múltban, ígéretekkel addig fogja húzni a dolgot,
amíg egy volt kényszermunkás sincs életben.

Csakhogy Fagan, akinek munkája nélkül Németországban nem hoztak volna törvényt a kényszermunkások
kárpótlására, nem volt hajlandó többé várni, és április 13-án benyújtotta a
keresetet az Osztrák Köztársaság, a legnagyobb osztrák cégek és még mintegy 60
kisebb cég ellen New York déli kerületeinek törvényszékénél. A követelések
hatalmasak, de hatalmas az is, amit itt raboltak. Fagan bankbetétek és készpénz elrablásáért,
cégek és ingatlanok elrablásáért, kényszermunkáért és a népirtásban való részvételért
összesen 18 milliárd dollárt (4700 milliárd forintot) követel.

Az osztrák kormánypolitikusok egy pillanatig sem gondolkoztak azon, hogy mi az, ami jó
Ausztriának, csak arra gondolnak, hogyan fogja elbírálni viselkedésüket az ország
legelterjedtebb napilapja, a rasszista és idegengyűlölő szövegeket gyakran közlő
Neue Kronenzeitung. Választóik zöme ugyanis ezt olvassa. Schüssel kancellár Fagan
keresetét azonnal "abszurdnak és rosszhiszeműnek" minősítette, és kijelentette:
"ezt nem tudjuk elfogadni". Helyettese, Susanne Riess-Passer értelmetlennek tartja
Fagan keresetét, az ugyancsak Haider-párti pénzügyminiszter, Karl-Heinz Grasser pedig
figyelmeztetett, hogy nem kell túl komolyan venni Fagan követeléseit. Grasser
megjegyezte, hogy "az amerikai ügyvéd tőkét akar kovácsolni az Osztrák Köztársaság
egyik legsötétebb fejezetéből".

Amit Schüsselék nem tudnak megérteni: a világ Ausztriát valóban tettei és
elmulasztott tettei alapján fogja elbírálni. Azok az antiszemita célzások is, amelyek
itt bizonyos kormány közeli körökben még mindig olyan népszerűek, nem fognak népszerűséget
hozni az osztrák kormánynak külföldön. Ők mostanában állandóan a "patrióták"
szerepében hangoskodnak, de valójában kiderült, hogy kisstíl? populisták, akik csak
az orruk hegyéig látnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!