hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy náci orvos karrierje

2000. 03. 25.
Az Ausztriában kilenc gyermek meggyilkolásával vádolt dr. Heinrich Gross ma 84 éves. A március 21-én lezajlott tárgyaláson a bíró kérdésére ("Hallotta és értette, ami itt elhangzott?") dr. Gross azt válaszolta: "Mindent hallottam, semmit sem értettem." Karl Öllinger zöld képviselő szerint ez a mondat jellemzi az általános osztrák nézetet az itt elkövetett náci bűnökről.



Heinrich Gross, volt náci orvos. Karrier a háború után    Fotó:
Reuters

Dr. Gross fiatal pszichiáterként az Anschluss után, 1940-től dolgozott egy bécsi
intézetben, ahol úgynevezett aszociális és testi-szellemi fogyatékos gyerekeket
kezeltek. Ezek között voltak olyan gyerekek is, akik csak azért kerültek oda, mert részeg
apjuktól menekültek, vagy mert megtagadták jobb kezüket felemelve "Heil Hitler"-rel
üdvözölni a tanítót. Ebben a bécsi intézetben – mint másutt is a náci
birodalomban – az orvosok sajátosan értelmezték a hippokratészi esküt, és sok pácienst
inkább megöltek, mint gyógyítottak: 1940–45 között 772 gyereket gyilkoltak meg
itt.

Amikor 1945-ben perbe fogták a gyilkos orvosokat, Grossnak szerencséje volt, mivel
1947-ig szovjet hadifogságban volt. Visszatérte után egy ideig rejtőzködött, majd
1948-ban letartóztatták, ám a bíróság felmentette. A Legfelsőbb Bíróság a
hanyagul megindokolt felmentést nem fogadta el, de az államügyész 1951-ben, arra
hivatkozva, hogy Gross már több mint két évet börtönben ült, nem emelt többé vádat.
Gross az államtól még kártérítést is követelt, amit a bíróság elutasított,
mivel "alapos gyanú alapján volt börtönben".

Dr. Gross a Szocialista Párt (SPÖ) tagjaként rendkívüli karriert futott be, bűnei színhelyén
lett főorvos. Ausztriában, úgy látszik, senkit nem zavart, hogy intézetében a
meggyilkolt gyermekektől származó agypreparátumokat használta kutatásaira.

1962-ben sikertelenül pályázott egyetemi tanári állásra, de emlékeztették a preparátumok
eredetére, és nem fogadták el a jelentkezését. 1975-ben azonban már az osztrák köztársaság
a legmagasabb kitüntetést adományozta neki, amit tudósok kaphatnak.

1979-ben dr. Gross előadást készült tartani a "lelki betegek által elkövetett
emberölési esetekről". Fiatal osztrák orvosok röplapokat osztogattak, amelyben
Grosst azzal vádolták, hogy részt vett több száz, állítólag fogyatékos gyermek
meggyilkolásában. Gross a röplapért beperelte a felelős orvost, akit első fokon elítéltek.
A másodfokú bíróság viszont 1981-ben felmentő ítéletet hozott, mert a vádlottnak
sikerült bebizonyítania, hogy állítása igaz.

Ennek ellenére a bíróság nem indított eljárást Gross ellen, hiszen csak az emberölést
látta bizonyíthatónak, az pedig 1981-re már elévült. A szocialista párt csak ezután
zárta ki soraiból. De hát a régi jó kapcsolatok működnek. Az osztrák igazságszolgáltatást
nem zavarta dr. Gross gyilkos náci múltja, egészen 1998-ig foglalkoztatták szakértőként.
Karrierje alatt majdnem 30 ezer szakvéleményt adott.


Püspöknő a szélsőjobb céltáblája

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!