Ön már gyerekkorában több nyelvet megtanult, mint amennyi manapság egy élet alatt összejön. Ez hogyan sikerült?
– A Monarchiában felnőtt nagyszüleim még három nyelvet beszéltek anyanyelvi szinten. A szüleim, akiket a trianoni döntés elűzött a mai Szlovákia területén levő szülőföldjükről, már nem rendelkeztek ezzel a tudással. De érezték ennek hiányát, és engem arra neveltek, hogy egy ember annyit ér, ahány nyelvet beszél. Olasz keresztanyámtól gyerekként tanultam meg olaszul, németet az óvodában, majd az iskolai különórákon tanultam. Ennek később nagy hasznát vettük, mert amikor 1945 tavaszán menekültként Ausztriába kerültünk, munkát tudtam vállalni. Tizenkét évesen egy pékségben dolgoztam napi egy vekni kenyérért. Szó szerint kenyérkereső voltam. A háború után a gimnáziumban átálltunk az angolra, és második kötelező nyelvként a német helyett a franciát választottam. Így mire leérettségiztem, már öt nyelven tudtam kommunikálni.
Hogyan lett végül biológus? Már gyerekként szerette a növényeket, gyűjtögette a bogarakat, lepkéket?
– Nagyon sokirányú volt az érdeklődésem. Nyelvtudásaim birtokában még diplomáciai pályára is gondoltam, de polgári származásom és felekezeti iskolám erre nem volt jó ajánlólevél akkoriban. Tizenhat éves voltam, amikor édesapám leültetett, hogy beszéljük meg, mi is legyen belőlem. Szóba került az irodalmi és a mérnöki pálya is, majd megállapodtunk, hogy rossz térlátásom miatt olyan pályát választok, ahol kevés műszaki rajzot követelnek, és ez a vegyészet volt. Kedvem is volt hozzá, s így elhatároztuk, hogy vegyész leszek.
De végül mégsem vegyész lett!
– Nem, de ezt a negyvenes években még nem sejthettük. Édesapám megszerezte nekem Gróh Gyulának az Általános kémia és a Szervetlen kémia című egyetemi tankönyveit. Én ezeket a középiskolai tanulmányaim mellett − szórakozásból − megtanultam. Mire leérettségiztem, már szigorlatozhattam volna a Műegyetemen. Ezzel szemben még csak be sem hívtak felvételizni. Az akkori pártutasításos rendszerben ugyanis felső szintről vezényelték a beiskolázást. Kiderítették, hogy a biológia a marxi materializmust igazoló ideológiai tárgy, és ezért megemelt óraszámban tanították. Ehhez nem volt elég tanár. Így engem is ide „toboroztak”, kémia-biológia tanár szakra vettek fel. Persze, nem nyugodtam bele; elhatároztam, hogy mindenáron átmegyek kémia szakra.
A biológia akkor még nem is érdekelte?
– Egyáltalán nem. Jelesre szigorlatoztam kémiából, sőt a kémikusok előtt megnyertem az analitikai versenyt, bizonyítandó, hogy én alkalmas vagyok arra, hogy átvegyenek, de a minisztériumban elutasították a kérvényemet. Akkor körülnéztem, melyik az a biológiai tanszék, ahol a legtöbb kémiát tanítják. Ez a Növényélettani Tanszék volt, ahonnan azonban klerikalizmus vádjával eltávolították a professzort. Ekkor már csak azt kerestem, hogy hol van jelen legkevésbé a politika, az osztályharc félelmetes, embertelen légköre, ami akkortájt eluralta az országot. Két ilyen keresztény szellemiségű, ideológiamentes sziget volt a szakon: a Növényrendszertani és az Állatrendszertani Intézet. A növények jobban vonzottak. Ide adtam be a kutatói pályázatomat. Óriási hátránnyal indultam az iskolatársaimhoz képest, akik tizenévesen már erre a pályára készültek. A professzorom nagyon okos ember volt, olyan témát adott, amihez az egész intézeti könyvtárat át kellett böngésznem. Európa fáinak elterjedési határait kellett éghajlatilag jellemeznem. Növényismeretbeli lemaradásomat úgy igyekeztem pótolni, hogy a hétvégeken kirándulni mentem azokkal a kollégákkal, akik ismerték a növényeket. Mindenkitől tanultam, aki többet tudott nálam, és két év alatt behoztam a hátrányomat. Mikor végeztem, a professzor meghívott, hogy maradjak kutatóként az egyetemen.
Eközben sikerült megkedvelnie a növényeket?
– Ennél sokkal több történt: szerelmese lettem a növényeknek. Az iskolámban arra neveltek, hogy találjuk meg Isten szándékait az életünkben. Legyünk nyitottak a hívás és küldés jeleire. A becsukódó kapukban megláttam és elfogadtam a Gondviselő irányítását. Ma már meg vagyok győződve, hogy Ő irányított erre a pályára, ahol sikeresebb lettem, mint vegyészként lettem volna.
Önt nagy tisztelet övezi Kubában, hiszen először írta le és térképezte fel a szigetország vegetációját. Hogyan jutott ilyen távolra?
– A forradalom után a Kubai Tudományos Akadémia pályázatot hirdetetett kutatóintézetek szervezésére és kutatók képzésére, amelyre én is jelentkeztem. Mivel a szakértői helyeket politikai egyezmények alapján döntötték el, azok az országok részesültek előnyben, amelyek iparcikket és fegyvert tudtak szállítani Kubának, vagyis Csehszlovákia és az NDK. A prágai tavasz után azonban Csehszlovákiát többek között úgy büntették, hogy a szakértői helyeik egy részét újraosztották, és így magyar szakértők is
utazhattak Kubába. Időközben rám bíztak egy Kubából érkezett fiatalembert, hogy felkészítsem az ottani botanikus kert vezetésére. Elkezdtem hát spanyolul tanulni. Félévi közös munka után azzal az ígérettel ment el, hogy majd Kubában folytatjuk. Bátorításul itt hagyta Kuba flórájának öt kötetét. Három évvel később kaptam egy táviratot: „Kineveztek a Botanikai Intézet igazgatójává, meghívom egy évre, Kuba vegetációs térképének elkészítésére.” Felkészülésképpen megtanultam az ötkötetes kubai flórát, mintegy hatezer faj adatait. Elméletben mindent tudtam, csak éppen egyetlen növényt sem ismertem volna fel közülük, mivel még nem láttam őket. Örömömet rontotta, hogy a családot nem vihettem magammal, pedig éppen akkortájt született meg Zsuzsánka kislányom. Nehéz szívvel hagytam itt őket, hiszen akkor még másfél hónap volt egy levélváltás. Odakint egy nagyszerű idős mesterre akadtam, aki megtanított a kubai növények ismeretére, és egy pompásan szervezett csapattal sikerült egyetlen év alatt elkészíteni Kuba vegetációs térképét.
Hogyan lehet egy ekkora országot ilyen rövid idő alatt „átfésülni”?
– Többször is beutaztuk az ezerkétszáz kilométer hosszú szigetet, repülőn, terepjárón, meg persze gyalog, hátizsákosan. A térképezés közben kiderült, hogy az ötkötetes flóramű még nagyon hiányos. Több mint négyszáz új virágos növényfajt, valamint négy új növénynemzetséget fedeztünk fel, mintegy a térképezés „melléktermékeként”. Ebből született meg az akadémiai doktori értekezésem 1973-ban, majd a két nagy sikerű kiadást megért angol nyelvű monográfiám Kuba növényföldrajzáról.
Sikerült végül kivinnie a családját is?
– A feleségemet sikerült kihozatni, és ez a hűség diadala volt! Már hónapok óta egyedül éltem, s ezt a helybeliek úgy akarták orvosolni, hogy különböző hölgyeket ajánlottak nekem, „nehogy a kényszerű nőhiány az agyamra menjen”, holott én ennek semmi jelét nem adtam. Az ajánlatokat következetesen elutasítottam azzal, hogy a feleségemen kívül más nő nem érdekel. Fél év után, amikor már látszottak a sikeres munka eredményei, a Kubai Tudományos Akadémia elnöke megváltoztatta a szerződésemet, és kihozatták a feleségemet, aki azonnal munkába állt mellettem, és négy nagyszerű hónapot dolgoztunk együtt, ahogyan arról Kubában térképeztünk című könyvünkben be is számoltunk.
Később számos országban dolgozott, Kelet-Afrikában, Tanzániában, Mexikóban is.
– Sok országban jártam szakemberként, de csak három trópusi országban dolgoztam huzamosabb ideig. Mexikóba még most is évente visszajárok egy kutatási program keretében, mert ez a hatalmas ország még mindig a felfedezés állapotában van mint a világ negyedik leggazdagabb növényvilággal rendelkező országa. Itt háromszor annyi virágos növényfaj él, mint egész Európában, és másfélszer annyi, mint a kontinens nagyságú USA-ban. A felfedező munka nemcsak az ország rendkívüli éghajlati, felszíni és geológiai változatossága miatt nehéz, hanem azért is, mert mindmáig negyven indián törzs él érintetlen állapotban, amelyek nem beszélik az állam hivatalos nyelvét, s így kockázatos a velük való érintkezés. A másik nehézsége a felfedező munkának a hegységekben rejtőző titkos drogtelepek. Ilyeneket felfedezni egyenlő a halálos ítélettel. A gyűjtőexpedíciók ilyen óvatossági kényszer mellett is nagyon sikeresek. Csak tavaly húsz új növényfajt fedeztem fel ezekből a gyűjtésekből, pedig én csak egyetlen növénycsaláddal, a kávéfélékkel foglalkozom. A 2006-ban kiadott monográfiámat már bővített formában újra kell írnom.
Sőt, ha jól tudom, nemcsak számos új növényt fedezett fel, hanem Önről is elneveztek néhányat.
– Egy Angliában megjelenő lexikon részére össze kellett írnom a rólam elnevezett növényeket.
A lista egy növénynemzetségből (Attilaea) és több mint tíz fajból áll. A legnevezetesebb egy kubai pálma, a Coccothrinax borhidiana, amely szigorúan védett növény, egyetlen, elszigetelten élő kis populáció. Igen közkedveltté vált, hiszen maximum két méterre nő meg, így szobanövénynek is kiválóan alkalmas, ezért mesterségesen is szaporítják. Az a kubai kollégám dedikálta nekem, akivel együtt készítettük el Kuba vegetációs térképét, és aki mellesleg a pálmák specialistája volt. Ő vezetett be engem a pálmák rejtelmeibe, és ezért én is elneveztem róla egy általam felfedezett pálmafajt, mert az ilyen szívességet – ha erre egyáltalán mód nyílik – illik viszonozni. Egy másik nevezetes faj egy Kuba félsivatagi övezetében, Guantanamótól keletre, a mészkősziklákon élő növény, a Melocactus borhidii névre keresztelt dinnyekaktusz. Mészáros Zoltán kaktuszspecialista írta le, és adta neki az én nevemet. Legutóbb egy kávéfélét neveztek el rólam Mexikóban.
Nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem, mi a véleménye a globális felmelegedésről. Nehéz kiigazodni: valóban létezik, vagy csak riogatnak bennünket?
– A globális klíma- és környezetváltozást 1987 óta egy kutatási világprogram, a Nemzetközi Geoszféra-Bioszféra Program (IGBP) vizsgálja, amelyben százhúsz ország vesz részt, és kutatja a légkör, az óceánok és a szárazföldi környezeti rendszerek működését, valamint az azokban beálló változásokat. A Magyar Nemzeti Bizottságnak tizenöt éven át titkára voltam, és a mai napig kapom a kutatási eredményekről szóló jelentéseket. Mint biológus a jelenségeket, az élővilágban lezajló eseményeket vizsgálom, és nem dőlök be elhamarkodott elméleti modelleknek, amelyek manapság igen divatosak. Az élővilág már huszonöt éve érzi a klímaváltozást. Az állatok közül sokan elhagyják azokat a területeket, ahol eddig éltek, és új helyen új növényekkel kezdenek táplálkozni, vagyis új kártevőkként jelennek meg. Eközben egyes növényfajok kipusztulnak, és helyükre mások jönnek. Özöngyomok tömeges megjelenése növeli erdő- és mezőgazdaságunk költségeit. Fel kell készülnünk új növények nemesítésére, amelyek képesek alkalmazkodni az új klímához. Az emberek is vándorolnak. Jelenleg mintegy huszonöt-huszonhétmillió ökológiai menekült van a világon. A szárazság, a sivatagosodás, az árvizek és a tengerszint-emelkedés miatt 2050-re már kétszázmillióra becsülik az ökológiai menekültek számát. A jelenleg is áramló vendégmunkásokkal szemben, akik többnyire fiatal, munkabíró férfiak, az ökológiai migránsok főként a fejlődő országokban élő szegények, nők, gyerekek és idősek lesznek, és kiszolgáltatottságuk a szervezett szerv- és emberkereskedelem „felvirágzását” eredményezheti.
2011. 02. 11. (XV/6)
