hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mikor elfogy a Nap a Székelykő mögül

Kelemen István, Torockó, 2001. június



"Nekünk kétszer köszönt bé a Nap" Fotó: Somorjai L.

– Pista bátyám hány éves?

– Ebben az esztendőben töltöm bé a nyolcvanat.

– Itt született?

– Itt. 

– Régen milyen volt az élet?

– Csak a munka volt. Csak abból lehetett megélni. Kimondottan kellett hogy alkalmazkodjunk, akkor nem ment az, hogy egy fiatal felvág. Be kellett illeszkedni a menetbe, úgyhogy az öregek parancsoltak, s mi teljesítettük. 

– Tisztelték egymást?

– Kimondottan. 

– Mi volt a munkája?

– Mihelyt bétöltöttem a tízet, elsősorban inasnak álltam. Mikor felszabadultam, kőművességben dolgoztam, hatvan éven át. Legtöbbjében a Kárpátokban, az alagutakban. 

– Mit csinált az alagutakban?

– Hát falaztam. 

– Abban az időben faluhelyen mi volt a szórakozásuk?

– Télidőben volt a sok dalárda, énekeltünk. Színdarabot is tanultunk. Vasárnaponként volt tánc, akkor jöttek ám a muzsikások, híres muzsikások voltak. Hát… ebből állt. 

– Szerelem, pénz?

– Mit mondjak erre? Kinek milyen volt a tehetsége. 

– A tehetsége mihez?

– Hát a finom mondásokhoz, a szívhez, a keresményhez, nahát… szóval az élethez. Nem volt rózsás a fiatalságom. Kezdődött a háború is. Mit mondjak még egyebet… higgye meg, nem volt rózsás.

– Volt boldog is?

– Hát… amennyiben. Minden esetre örvendtem. 

– Örül, hogy él, hogy megszületett?

– Hogy is mondjam… ez magától jött. Szegény fiú voltam, de mindig oda tudtam jutni azokhoz, akik elöl voltak. 

– Gyereke van?

– Van. Itt a faluban a vejem a bíró. 

– Vagyis a polgármester?

– Az. 

– Bírónak mondják?

– Bírónak. A leányom Nagyenyeden van a biztosítótársaságnál. Van két unokám is. De már kijárták böcsülettel a katonaságot is. Az egyik Magyarországon van, autószerelő, a másik Enyeden valami kamionos. Egy héten kétszer megy Szerbiába. 

– És most, nyolcvan körül, hogyan tetszik élni?

– Hát, mit mondjak, egyedül vagyok. 

– Ki mos, főz magára?

– A lányom majd minden héten, vagy kéthétben bényit egyszer hozzám, főz egy-két napra olyankor, de én is tudok valamicskét. 

– Mit?

– Paszulylevest, krumplilevest.

– És finom?

– Hát. Meg aztán csinálok túrós puliszkát, néha túrós makarónit. A sors rávitt mindenre, meg a kényszer. De errefelé jó ám a túró, meg a sajt is. A tehenek, a bivalyok, a kecskecsordák fényesek. Egy héten kétszer jön a boltba a mindennapi, elballagok érte. Pedig a kenyeret mindig a feleségem sütötte, amíg élt. Két hétig is kitartott, nem száradt az be. 

– Sokat üldögél itt a ház előtt?

– Ahogy vesszük. Hatkor kelek mindig.

– Aztán mit csinál délig?

– Majdnem semmit. Csak teszem-veszem magam. Szeretem ezeket a tyúkokat, jönnek hozzám mindig, kety-kety-kety, mikor nyílik reggel az ajtó, jönnek bé a házba.

– Már reggel, ahogy kinyitja az ajtót?

– Akkor. Aztán kergetőzünk is. 

– Eteti őket?

– Ó, hát egész nap ott van előttük a mindennapi, meg minden, ami kell. Nézzen oda, az a kendermagos most is ott ül, azért olyan távol, mert maga itt van. Aztán bemegyek a veteményesbe, meggyomlálok. Napjába kiülök vagy tízszer ide, hogy emberi szót halljak. Ott benn néha úgy vagyok, mint egy félkegyelmű. 

– Most a tyúkok lettek a társai?

– Olyanformán.

– Szokott beszélgetni is velük?

– Há\' miket kérdez… avval nem lehet. 

– Hiányzik a felesége? 

(Hosszú csend, én sem szólok, egy-két perc is eltelik, mire választ kapok.)

– Májmirigygyulladás. Gyorsan jött. Bétettük a kórházba, megoperálták, de mondták, nincs mire várni, vigyük. Úgyhogy hazahoztuk. Tíz nap múlva meghalt. Azóta csak vagyok, tengek-lengek, de minek, nem tudom, nincs sok teteje.

– Csak nem a halálra készül?

– Arra nem kell készülni, mert az eljön. Mikor a háborúba vótam, s mikor kikerültem ide, Torda környékére, ötszáznégyen voltunk, és mikor aztán Torda elesett, tizennyolcan jöttünk ki élve a lábunkon. Most élsz, öt perc múlva nem élsz. Elkezdett a társam egy mondatot, de a végit már nem mondta, mert meghalt. Álltukban és csendben, úgy haltak mellőlem. Megedződtem. Ahogy a nóta mondja: "Ma még gyöngy az élet, holnap sötét álom."

– És mit gondol, mi van az álomban vagy az álom után?

– Ott már semmi. Amikor meghal, mindennek vége, tovább sehol semmi.

– Megeszik majd a kukacok?

– Itt nincs efféle. Itt egy pincébe teszik bé, úgy, hogy ott kukacok nem járnak. 

– Most megy le a Nap, nézze, milyen gyönyörű.

– Tudja, hogy itt ősszel meg tavasszal kétszer jön fel a Nap. A Székelykő miatt. Fölébe jön fel, megsüti a falut, az aklot, akkor oszt bebújik a hegy megé, s a hegy tetőjén még egyszer feljön. Kétszer köszön bé nekünk, de csak, mondom, ősszel meg tavaszszal, hogy mér\', nem tudom. 

– Kétszer is megy le?

– Nem… azt nem, csak egyszer.

– Szeret itt élni?

– Mit mondjak, nincs más kitérés. 

– Mi az, hogy kitérés?

– Hát lehetőség. Az egyik unokám, mikor még kicsi volt, és jött Magyarországról, kérdeztem, te mi vagy kisfiam, székely vagy magyar? Nem tudott rá feleletet. De megtanítottam én őtet. Összevágta magát, mondta: "Magyar vagyok, magyarnak születtem, magyar dalt dalolt a dajka felettem, magyarul tanított imádkozni anyám, ahol most ez a rablócsorda jár." 

(Hangja elcsuklik, de aztán folytatja.)

Ezt meghallotta olyan is, akinek nem kellett vón meghallani, de elsimult, nem lett baj belőle. Nekem Magyarországon az esett rosszul, hogy mikor visszavonultunk innét Erdélyből, aztán magyar területre értünk, egyebet sem hallottam, mint k… székely, eladtad a hazádat. Pedig mi védtük meg az utolsó csepp vérünkig ezt a vidéket. Tordára kétszer jöttek be az oroszok. Torda előtt pesti ezred volt, a Mária Terézia első honvéd gyalogezred, ők megadták magukat, és mi meg ezek az erdélyiek tartottunk ki a végsőkig. Mondom, tizennyolcan maradtunk lábon az ötszáznégyből. És akkor azt mondják, k… székely, eladtad a hazádat. 

– Mikor járt Magyarországon?

– Nem voltam a háború óta, pedig mehettem volna, mert a vasútnál, ahol akkor dolgoztam, olyan beosztásban voltam, hogy a vasúti jegy nálam volt. Adtam másoknak, mentek haza boldogan. De én nem mentem, mert nekem ez olyan nagy fájdalom volt.



Kelemen István. "Magyar vagyok, magyarnak születtem, magyar dalt dalolt a dajka felettem" Fotó: Wiesler Edina

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetéssel vagy belépéssel tudja elérni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!