Lapzártánkkor lejárt Benny Gantz mandátuma is, aki az októberi megismételt választás után másodikként próbált működőképes kormánykoalíciót összehozni Izraelben. Úgy tűnik, eredménytelenül, mert Avigdor Liberman – aki nagykoalíciót szeretett volna Gantz és Netanjahu között – bejelentette, hogy egyik kormányfőjelöltet sem támogatja, mert nem fogadták el Rivlin államelnök kompromisszumos javaslatát. Bár az izraeli alaptörvény értelmében elvileg még a következő 21 napban bármely kneszet-képviselő megpróbálhat összegyűjteni 61 aláírást a kormányalakításhoz, ennek nem sok realitása látszik. Ha eredménytelenül telik el ez a 21 nap is, akkor a kneszet automatikusan feloszlik, és új választásokra kerül sor, egy éven belül harmadszor, várhatóan jövő év márciusában.
A bizonytalan politikai helyzetben nagy meglepetést okozott, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter bejelentette: az Egyesült Államok többé nem tekinti a nemzetközi törvényekkel ellentétesnek a Júdea és Szamaria (a nyugati szóhasználatban: Ciszjordánia vagy Nyugati part) területén 1967 után létesített izraeli zsidó településeket.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »