Interjú Călin Popescu-Tăriceanu volt román miniszterelnökkel(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
Călin Popescu-Tăriceanu 1952-ben született Bukarestben. A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik alapítója, későbbi alelnöke, majd elnöke. Románia miniszterelnöke 2004–2008 között. Egyike azon kevés román politikusnak, akik a rendszerváltás óta folyamatosan jelen vannak a nagypolitikában. 2014–2019 között a román Szenátus elnöke (az alkotmány értelmében az államfő helyettese, az ország második embere).
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke több ízben is úgy fogalmazott, hogy ön az egyike azon keveseknek, akik soha nem fordultak a magyarok ellen politikai tőkeszerzés céljából sem. Hogy látja, miért kifizetődő még mindig a magyar kártya kijátszása Romániában?
– Kelemen Hunor állítása igaz – ennek ellenére soha nem örvendhettem a romániai magyarok szavazatainak. Olyan emberekre szavaztak inkább, akik következetesen és ismételten ellenük fordultak, lásd Traian Băsescut vagy Klaus Iohannist.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »