Fotó: AP
Álláshirdetés a netről: a Greenpeace munkatársakat keres támogatói körének bővítéséhez. Amit biztosítanak, az a fiatalos csapat, a kedvező fizetés és az egyedi munkaruházat. Ha pedig valamelyik zöld mozgalom nem ura még a médiának, akkor részt vehet olyan tanfolyamokon, amelyben kiokosítják: hogyan lehet tevékenységükből, üzenetükből hírt csinálni, és hogyan lehet ezeket a különböző csatornákba beinjekciózni. Ha jól megnézzük, a spontánnak tűnő akcióiról ismert szervezet működése leginkább egy multinacionális vállalatéhoz hasonlít, annak ellenére hogy bevételeik magánszemélyektől érkeznek (világszerte 2,8 millió támogatójuk van). A zöldek kelet felé való terjeszkedését – így a 2001-ben megnyílt budapesti fiók működését is – többek között a 200 ezer osztrák támogató által összedobott évi 8-9 millió euróból tudják finanszírozni. De nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a regisztrált magyar pártolók száma 26 ezer fő. A környezetvédelmi szervezetekhez a tini- és női magazinok szerint különösen akkor érdemes csatlakozni, ha valaki úgy látja, hogy nincs értelme az életének, hiszen így végre egy nemes ügy mellé állhat. A balhéra éhes fiataloknak, politikai szélcsendben azért jelenthetnek alternatívát, mert túllépve a hagyományos környezetvédelem tevékenységi körén, háborúellenes, illetve antiglobalista megmozdulások vezéralakjai lehetnek. A hazánkban nemrég felbukkant Élőlánc elnevezésű ökopárt azokat tartja szövetségeseinek, akik „nap mint nap tapasztalják a technológiai-gazdasági világrend korlátait, az élet minőségének romlását, az élővilág pusztulását, emberi méltóságuk sérelmét, jogaik megcsúfolását, kiszolgáltatottságukat számukra átláthatatlan és ellenőrizhetetlen politikai és gazdasági hatalmaknak”.
Ideológiaturmix
Kicsoda Charlie Kirk, Trump titkos fegyvere?
A 31 éves evangéliumi keresztény influenszer, aki egyetemisták millióit mozgósította a választások előtt »
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »