A magyar áldozat szív- és tüdőbeteg volt, és közterületen hunyt el, a helyszínt nem hozták nyilvánosságra. A vizsgálatok során derült ki, hogy hordozta az új típusú influenzát. A Hetek értesülései szerint az egészségügyi kormányzat kommunikációjában vita is volt arról, hogy tekinthető-e a férfi a H1N1 áldozatának. Úgy tűnik, hogy a magyar lakosság veszélyérzetének a kialakítása érdekében végül a bizonytalanságot úgy szüntették meg, hogy nyilvánosságra hozták a történteket.
Falus Ferenc, az ÁNTSZ főigazgatója a Heteknek elmondta: „a keddi jelentések szerint 70 beteg van Magyarországon. Az oltóanyag október elejére lesz olyan formában, hogy tömeges oltásokra kerülhet sor. És azt szeretnénk, hogy a lakosság legalább felét be lehessen oltani, mert annyi kellene ahhoz, hogy a járvány terjedését meg lehessen fékezni.”
Az oltások kapcsán előre tervezett sorrend lesz. „Az egészségügyi dolgozókkal fogunk kezdeni, valamint a veszélyeztetettekkel, akik egészségi állapotuknál fogva veszélyeztetettek, utánuk jönnek a többiek. Heti félmillió embert szeretnénk beoltani, így nem lesz nagy jelentősége a sorrendnek” – fogalmazott Falus Ferenc, aki hozzátette: „számomra nem a gyógyszervásárlásról szólt a hír, hanem a konzervvásárlásról, amiben némi logika van. Hogyha én arra készülök, hogy esetleg egy enyhe influenzán esek át, és ezért néhány napig otthon kell maradnom, akkor legyen néhány napra otthon enni- és innivaló, és ne a szomszédtól kelljen kérnem.”
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »