Vírussal zsarolt: Budapesten fogták el az FBI által egyik legveszélyesebbnek tartott bűnözőt
Vírussal zsarolt: Budapesten fogták el az FBI által egyik legveszélyesebbnek tartott bűnözőt

Fotó: police.hu

2022. 08. 18.
A 36 éves magyar-román kettős állampolgárságú férfit strandolás után lepték meg a rendőrök. Stefan Alexandru B.-t az FBI az egyik legveszélyesebb bűnözők egyikeként kereste. 

Budapesten fogtak el egy 36 éves magyar-román kettős állampolgárságú férfit, akit azért keresett az FBI, mert a gyanú szerint 2007-ben társaival vírus befecskendezésével zsarolt egy párt az Egyesült Államokban.

A gyanú szerint a rablóbanda a nőt és élettársát megkötözte, késsel és egy pisztollyal sakkban tartotta őket,

majd befecskendezett nekik egy olyan szert, amelyről azt állították, hogy halálos vírus.

Az ellenanyag átadását nagy összeghez kötötték. A sértettek számlavezető bankfiókjai azonban - korábbi hasonló esetekből tanulva - az atípusos átutalások teljesítését megtagadták. Ekkor az elkövetők altatót itattak a sértettekkel, és az autójukkal elmenekültek.

Az elkövetőket azonosították, majd az FBI kérésére a New Haven-i bíróság 2012-ben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellenük. Az NNI közleménye szerint

a most elfogott Stefan Alexandru B.-t az FBI az egyik legveszélyesebb bűnözőként kereste. A szövetségi nyomozók 10 ezer dolláros pénzjutalmat is felajánlottak a nyomravezetőnek.

A kettős, magyar-román állampolgárságú férfit azonban 2007 óta hiába keresték a hatóságok.

Strandolás után jött a hidegzuhany

Az ügyben akkor következett be fordulat, amikor a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói olyan információhoz jutottak, hogy a szökevény feltehetően Magyarországon tartózkodik. A borsodi rendőrök a férfi elfogására az NNI célkörözési osztályának segítségét kérték, a rajtaütés kedden történt.

A körözött férfi egy budapesti strandról távozott, amikor elfogták, majd előállították. 

Stefan Alexandru B.-t őrizetbe vették, kiadásáról a bíróság dönt.

(Hetek / police.hu)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!