Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
Ennek előzményeiről Szilágyi Sándor, a Csemete Nevelőszülői Hálózat szakmai vezetője elmondta: Szervezetünk ugyan országos hatáskörű, Sátoraljaújhelytől Sopronig egyre több településen vannak működő nevelőszüleink, legtöbbjük Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében végzi ezt a nemes feladatot.
Éppen ezért a Csemete Nevelőszülői Hálózat gyakorlatilag heti szinten tartja a kapcsolatot a Borsod vármegyei Gyermekvédelmi Központtal, illetve az itt található Befogadó Otthonnal, s így fel tudták mérni, mivel segíthetik hatékonyan az itt dolgozók munkáját, és az általuk gondozott gyermekek mindennapjait.
Szilágyi hozzátette, hogy
Legutóbbi kilenc, nevelőszülőhöz került gyermekünket is a Befogadó Otthonból helyeztük el nevelőszülőknél, egy négyhetes kisbaba pedig a Borsod Vármegyei Kórház Gyermek Egészségügyi Központjának szülészetéről került befogadó családba, akinek jelenleg már az örökbeadási folyamata zajlik.
A Befogadó Otthonban négy csoportban várják azok a kiskorúak sorsuk jobbra fordulását, akiket valamilyen okból (pl. súlyos veszélyeztetettség vagy elhanyagolás miatt) ki kellett emelni a családjukból.
Addig, amíg nevelőszülőnél nem találnak nekik új otthont, itt töltik mindennapjaikat. Jó idő esetén szabadtéri játékokkal töltik szabadidejüket, ellenben rossz időben szükséges olyan eszköz, amivel tartalmasan, akár tanulva is el tudják magukat foglalni.
Ehhez a segítségnyújtáshoz tudtuk partnernek megnyerni a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatát, s így vált lehetségessé, hogy mind a négy csoportot támogathassuk televíziókészülékekkel és DVD lejátszókkal, illetve számos, mese- és ifjúsági filmet tartalmazó DVD-vel.