Izrael után Magyarországon is buknia kell a kormánynak - üzenték az alig párezres hétpárti ellenzéki tüntetésről
Többen panaszkodtak a kevés résztvevő miatt a Pegasus-ügy kapcsán megrendezett demonstráción
Izrael után Magyarországon is buknia kell a kormánynak - üzenték az alig párezres hétpárti ellenzéki tüntetésről

Forrás: Facebook/atv.hu

2021. 07. 27.
Ellenzéki képviselők a kormány azonnali lemondását követelték a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székháza előtt tartott hétfő esti tüntetésen. A helyszíni becslések szerint körülbelül kétezren lehettek a hétpárti tüntetésen.

A Hetek aktuális lapszámában részletesen is írtunk a Pegasus-ügy elhallgatott kérdéseiről és arról, hogy vajon kinek állhatott érdekében ezt a botrányt kirobbantani, illetve mennyire állnak meg azok a bizonyítékok, amiket eddig bemutattak. 

Donáth Anna, a szervező Momentum Mozgalom EP-képviselője azt mondta: egy kémszoftverrel figyelt meg embereket a kormány, mert rendszerkritikus kérdéseket tettek fel, rendszerkritikusan gondolkodnak. Hozzátette: a kormánynak azonnal le kell mondania.

Arató Gergely (DK) kiemelte: nem felel meg az európai értékeknek az az ország, amely megfigyeli az állampolgárait,

a tét az, hogy "Orbán vagy Európa".

Tetlák Örs (LMP) kifogásolta, hogy a kormány nem kérdezi meg az állampolgárokat olyan fajsúlyos kérdésekről, mint a külföldi hitelek vagy a Paks-II beruházás. Hozzáfűzte: meg kell találni a megfigyelési ügy felelőseit, és ennek a kormánynak mennie kell.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) szerint a nemzetbiztonsági bizottság hétfői ülése nyilvánvalóvá tette, hogy a kormánypártok elismerték bűnösségüket a lehallgatási ügyben, hiszen nem jelentek meg a képviselőik.

Bárándy Gergely (MSZP) közölte, nem meglepő a megfigyelési ügy, ez egy felháborító állomása annak, amit 2010 óta a kormány művel:

egyre közelebb tolja az országot a keleti típusú rendszerekhez.

Dorosz Dávid (Párbeszéd) szerint ennek 2022-ben "ára lesz".

Pálinkás József (Új Világ Néppárt) úgy fogalmazott: a kormány megpróbálja mindenáron megtartani a hatalmát és "senki nincs biztonságban".

Lukácsi Katalin (Mindenki Magyarországa Mozgalom) azt mondta:

Izraelben is megbukott a kormány és Magyarországon is ennek kell történnie.

„Mi nem Izrael ellen tüntetünk, sokszor kaptuk ezt a kritikát. Mi a bukott miniszterelnököt, Benjamin Netanjahut kritizáljuk, aki idén bukott meg 12 év után, mert egy hozzánk hasonlóan értékgazdag, sokszínű szövetség buktatta meg a néppel összefogva. Rajtunk a sor, hogy ezt mi is megcsináljuk jövőre! De nem csak ezért van lehetőségünk példát venni Izraelről, hanem mert ott nem egyszer fordult elő az, hogy vezető politikusok kerültek akár börtönbe is. Most Benjamin Netanjahura is kemény tárgyalások várnak.” - fogalmazott Lukácsi. 

Gyenes Szilárd - aki sajtóinformációk szerint még a Zöld Híd Nonprofit Kft. ügyvezetőjeként szerepelt a megfigyeltek között, az úgynevezett Pegasus-listán - arról beszélt, hogy a félelem és kapzsiság uralkodik Magyarországon.

A menet a Terror Házától indult, a résztvevők az Andrássy úton, a szervizúton vonultak, rendőri felvezetéssel. A menet elején egy nagy molinót vittek, amelyre a rendszerváltáskor használt plakát mintájára oroszul azt írták, "2022: Tovarisi konyec" és amelyen a felirat mellett egy orosz katona látszott hátulról.

A menetben a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd, a DK, az LMP, a Jobbik és a Magyar Liberális Párt zászlóját is lehetett látni.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!