Gyűlöletbeszédnek bélyegezte és törölte a YouTube a budapesti CPAC-en tartott egyik beszédet
Gyűlöletbeszédnek bélyegezte és törölte a YouTube a budapesti CPAC-en tartott egyik beszédet

MTI/Koszticsák Szilárd

2024. 05. 03.
„A YouTube természetesen törölte a beszédemet” – írta X-en Eva Vlaardingerbroek holland politikai kommentátor, jogász, aki a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) budapesti rendezvényén tartott beszéder.

A törlés oka a bejegyzés alapján az volt, hogy az oldal gyűlöletbeszédnek titulálta a CPAC-en tartott beszédet.

„Közben közelítünk az 50 millió megtekintéshez itt az X-en. Ember, imádom ezt az alkalmazást. Köszi, hogy megvetted, Elon Musk” – tette hozzá.

Beszédében Vlaardingerbroek arra hívta fel a figyelmet, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban mindennapossá vált a nyers erőszak: a CPAC-et megelőző egy hét folyamán Stockholmban három idős nőt, Londonban pedig alig két nap alatt négy embert késeltek meg; Franciaországban pedig felgyújtottak egy templomot. Véleménye szerint ez annak köszönhető, hogy a tömeges bevándorlás és a közbiztonság romlása közötti összefüggésről nem lehet nyíltan beszélni, hiszen a korrupt nyugat-európai politikai elit a helyi lakosság megkérdezése nélkül hívta be az említett bűncselekményeket elkövető, idegen kultúrájú bevándorlókat. Ezért kijelentette, hogy a nyugati lakosságcsere e formáját meg kell állítani, a mögötte álló brüsszeli uniós vezetést pedig le kell váltani a júniusi választásokon.

A magyar szinkrontolmácsolással kiegészített verzió itt tekinthető meg:


(Twitter / MTI / Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!