Gender-aktivisták: ne állapítsák meg a régészek az emberi csontvázak nemét, mert utólag nem lehet tudni
Ez negatívan befolyásolná a bűnügyi nyomozások menetét is
Gender-aktivisták: ne állapítsák meg a régészek az emberi csontvázak nemét, mert utólag nem lehet tudni

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 07. 25.
Aktivisták szerint a régészeknek nem szabadna utólag meghatározniuk emberi csontvázaknak a nemét, mert nem lehet tudni, hogy valójában milyen nemhez tartozónak vallották magukat az életük során.

Emma Palladino kanadai mesterszakos hallgató a Twitteren azzal érvelt, hogy “kamu”, amikor régészek emberi csontvázak nemét a fizikai jellemzőik alapján megállapítják.

A régészek tisztában vannak azzal, hogy a nem és nemi identitás kérdése mennyire relatív kulturálisan és térben. Míg egy bioarcheológus
az emberi maradványokról megállapíthatja, hogy ‘valószínűleg nő’, az ember biológiai neme és társadalmi neme nem feltétlenül egyezik MEG,
és a társadalmi nem teljes spektrumát még
csak most kezdtük el felfedezni”

- írta Palladino.

Az aktivista szerint az adott korszak kultúrájának segítségével ugyan meg lehet határozni a társadalmi nemet, de ha ezt nem tudjuk biztosan, akkor nem mondható ki egyértelműen, hogy valaki férfi volt-e vagy nő. Ezekben az esetekben pedig a régészeknek egyszerűen ki kellene hagyniuk a nemek meghatározását.

A Trans Doe Munkacsoport (TDTF) létrehozott egy olyan adatbázist, melyben eltűnt vagy azonosítatlan, valószínűsíthetően transznemű személyekről vezetnek nyilvántartást.

A szervezet aktivistái azon dolgoznak, hogy felfedjék, hogy a jelenlegi törvényszéki azonosítási módszerek közül melyek azok, amik “kárt okoznak” azzal, ahogyan azokat azonosítják, akik nem férfiként vagy nőként határozzák meg önmagukat.

Egy amerikai régészprofesszor szerint azonban ez csak egy újabb kísérlet arra, hogy “ideológiai motivációból” megváltoztassák a nemekkel kapcsolatos eddigi tudományos gyakorlatot.

“Az idők során a biológiai antropológusok és a régészek keményen dolgoztak, hogy meghatározzák azokat a tulajdonságokat, melyek időtől és kultúráról függetlenül a nemeket jellemezték. Az ezt a fejlődést eltörölni próbáló elv visszalépést jelent a tudomány és a nők számára egyaránt” - mondta Elizabeth Weiss.

A professzor szerint “negatívan fogja befolyásolni a bűnügyi nyomozások menetét” is, ha a bűnügyi azonosítás során nem fogják megállapítani a csontvázak nemét.

(Christian Headlines / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!