Ha jól tudom, ön a pusztító földrengés idején éppen Floridában tartózkodott, azonban munkatársai a helyszínről folyamatosan tájékoztatták a fejleményekről, és már el is kezdték szervezni a segélyszállítmányokat az érintett régiókba.
– Így van, rendkívül személyesen és fájdalmasan érintett a katasztrófa, közeli barátaim és szolgálótársaim is a romok alatt veszítették életüket, míg kilencéves kisfiuknak sikerült élve kikerülni a törmelék alól. Hakan és Pola éppen egy helyi gyülekezetet készültek megnyitni az érintett városok egyikében. Külön megrázó, hogy a romok közül Hakan egyik könyve is előkerült, mely az Utolsó percek. Készen állsz? címet viselte, és a Jézus visszajövetele előtti időszakról szólt.
Ami a segítséget illeti, gyülekezetünk az Evangéliumi Gyülekezetek Szervezete tagjaként tevékenykedik, és hetente kétszer tájékoztatnak az aktuális helyzetről. Emellett rengeteg információ jut el hozzám különböző segélycsapatoktól is.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »