hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tudatosan osztják meg Amerikát a kritikai fajelmélettel: már az óvodákban is zajlik az átnevelés
A fehérgyűlölet az új antirasszizmus
Tudatosan osztják meg Amerikát a kritikai fajelmélettel: már az óvodákban is zajlik az átnevelés

BLM-tüntetők Martin Luther King emlékműve előtt. Nincs folytonosság a polgárjogi mozgalom és a kritikai fajelmélet között.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2021. 06. 30.
Az utóbbi években a genderideológiák mellett a kritikai fajelmélet is diadalútjára indult az amerikai közintézményekben és iskolákban. Megoldások helyett azonban tovább mélyíti a társadalmi különbségeket, sőt a családon belül, szülők és gyermekek közt is megosztást igyekszik létrehozni.

A kritikai fajelmélet (angol rövidítéssel CRT) inkubátorai Amerika legrangosabb jogi egyetemei voltak; a Harvardnak kiemelt szerep jutott. Vagyis annak ellenére, hogy leginkább a Black Lives Matter mozgalom ideológiai alapjaként ismert, valójában jogfilozófiaként indult, melynek alaptétele, hogy az Egyesült Államok a fehér felsőbbrendűségben gyökerezik, és ez a jogrendszerébe is be van betonozva.

A jogrendszer kritikája

Az 1970-es években egyértelművé vált, hogy az 1964-es polgárjogi törvény (bár megtiltotta a feketék és a fehérek faji elkülönítését és a faji alapú diszkriminációt) nem oldotta meg teljesen a faji kérdéseket. Sok polgárjogi harcos – különösen Martin Luther King 1968-as halála után – elvesztette a hitét abban, hogy az amerikai demokrácia képes megbirkózni ezekkel a problémákkal.

Néhány Harvardon tanító professzor – Derrick Bell, Roberto Unger, Duncan Kennedy és Morton Horwitz – vezetésével jogtudósok létrehozták a kritikai jogtudomány iskoláját, amely Antonio Gramsci kulturális hegemónia elméletét alkalmazta a faji kérdésre. Az olasz marxista filozófus a társadalom vezető rétege által kialakított, és a média, az egyház, az iskolák, a szórakoztatóipar által propagált kulturális légkör egyeduralmával magyarázta, hogy az alsóbb osztályok nem lázadnak fel, holott szám szerint fölényben vannak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!