hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Így üzenj hadat a depressziónak
Az öröm lelki és a biokémiai háttere
Így üzenj hadat a depressziónak

Fotók: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 12. 08.
Tény: az orvostudomány hivatalos álláspontja szerint a test és a lélek szorosan kapcsolódik egymáshoz. Az emberi test állapota kihat a lélekre és fordítva. Közös gondolkozásra invitálva néhány szakembert, arra jutottunk, hogy tudatosan kell tennünk azért, hogy örömben éljünk.

A bibliai antropológia alapján állíthatjuk, hogy az ember teste, lelke és szelleme egy egységet alkot. Mind a három terület oda-vissza kölcsönhatással van egymásra, ezért ami az egyik területen zajlik, az hatással lesz más területekre is.

A tudomány a szellemi részt nem, vagy nem helyesen értelmezi – elsődlegesen a lélek és a test területét vizsgálja. A laikusok számára csak nagyon nehezen érthető és átlátható folyamatokat leegyszerűsítve elmondható, hogy e kettő terület alapvetően hormonális és idegrendszeri utakon kapcsolódik egymáshoz.

A köznyelvben boldogsághormonokként ismert kémiai anyagok szintjének emelkedése, illetve az általuk elindított és serkentett élettani, szervműködési folyamatok biopszichológiai érzeteket hoznak létre. Ilyen például a dopamin felszabadulásának köszönhető energikusság, motiváltság érzése vagy a szerotonin hatására létrejövő eufória, gondtalanság, boldogság. Az endorfin a fájdalomérzet csökkentésében, a jó közérzetünkben és a természetes boldogságérzetben játszik fontos szerepet. Az oxitocin a kötődés és a szeretet hormonjaként ismert kémiai anyag, amelynek az emberi kapcsolatokban is kardinális szerepe van. Boldogsághormonok termelődnek bizonyos tevékenységek során, mint például az ölelés, a szexuális együttlét, az intenzív és hosszan tartó fizikai tevékenység, a nassolás, és ilyen hatású lehet a „napfény íze” is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!