hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Így formálnák át Dél-Amerikát a neomarxisták
A Sao Paulo Fórum a szélsőbal legfontosabb háttere
Így formálnák át Dél-Amerikát a neomarxisták

Latin-amerikai zászlók a New York-i Pride felvonuláson. A cél, hogy a kontinens is felzárkózzon a nyugati progresszív ideológiákhoz.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2023. 08. 10.
A járvány miatti négy­éves szünet után a brazil fővárosban újra megrendezték a világ legnagyobb baloldali fórumát, amelyet az 1990-es alapító kongresszus helyszínéről Sao Paulo Fórumnak neveznek. A szélsőséges mozgalom célja Latin-Amerika és más térségek teljes kulturális és társadalmi átformálása, párhuzamosan a nyugaton zajló kulturális háborúval.

Lapunkban rendszeresen foglalkozunk a nyugati világban zajló neomarxista törekvésekkel, amelyek igyekeznek minél inkább kiszorítani a keresztény kultúrát, és új alapokra helyezni a társadalmakat. Kevesebb figyelem irányul azonban ennek az irányzatnak a latin-amerikai ágára, holott ugyanazokból az ideológiai gyökerekből táplálkozik, és a finanszírozók között is jelentős átfedés látható.

Egy szélsőbalos sikertörténet

A témáról egy venezuelai oknyomozó újságíró, Alejandro Pena Esclusa írt könyvet, A Sao Paulo Fórum kulturális háborúja címmel, amely idén magyarul is megjelent. Ennek segítségével igyekszünk bemutatni Latin-Amerika utóbbi években bekövetkezett látványos balratolódásának hátterét, amely a tavalyi brazíliai elnökválasztással lett egyértelmű.

A Sao Paulo Fórumot (SPF) 1990-ben hozta létre a néhai kubai kommunista diktátor, Fidel Castro és az egy évvel korábbi brazil elnökválasztás baloldali vesztese, Lula da Silva, azzal a céllal, hogy újjászervezze Latin-Amerika szélsőbalos mozgalmait, amelyek magukra maradtak a berlini fal leomlása

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!