Ahhoz képest, hogy a Bibliában szereplő ünnepeknek mekkora a korszakokon átívelő, profetikus jelentősége, a keresztény világ egy része sajnos megmagyarázhatatlanul kevés figyelmet szentel azok tanulmányozására, megértésére és bizony – megünneplésére is. A világban történő apokaliptikus események azonban egyre több hívőt sarkallnak arra, hogy ismét tanulmányozni kezdjék azokat a részeit a Szentírásnak, amelyek segítenek eligazodni a világtörténelem egyre zavarosabb végkifejletében. S ahogyan a Jézus Krisztus megváltói művét előrevetítő húsvét (pészach) ünnepe, vagy az egyház világméretű küldetését előrevetítő pünkösd (sávuót) radikális változást hozott az emberiség sorsának alakulásában, úgy a sátorok ünnepe (szukkót) is hihetetlenül nagy jelentőségű minden egyes ma élő ember számára. Mondhatni, iránytűként szolgál a háborúk és járványok korában, hiszen végső üzenete a jövőben fog beteljesedni.
A sátorok ünnepe, héberül szukkót Izrael legnagyobb örömünnepe, ami a zsidó naptár szerint Tisri hónap 15-én kezdődik, ami a mi naptárunk szerint körülbelül szeptember végére, október elejére tehető és 7 napon át tart. Az aratás és betakarítás ünnepe.
A bibliai ünnepek közül a hetedik, az őszi ünnepek közül az utolsó, a Biblia három helyen is részletesen leírja és szabályozza a kereteit. A héber szó lombsátorra utal, Izrael népének azon időszakára, amikor az Egyiptomból való szabadulást követően 40 éven át a pusztában bolyongott a honfoglalást megelőzően, sátrakban lakva. Ezen időszakban a zsidó családok, nemzetségek kizárólag Isten ellátására, vezetésére és gondoskodására voltak utalva, távol minden várostól, civilizációtól. Izrael nemzetté válása is ebben az időszakban történt, ekkor adta Isten Mózesen keresztül a Tízparancsolat kőtábláit és a további parancsokat, ekkor alakult ki a szent sátorban zajló áldozati rendszer, ami időről időre engesztelést adott a nemzet tagjai számára. Isten dicsőségének jelenléte folyamatos volt a vándorlás során: nappal felhőoszlop, éjjel tűzoszlop formájában vezette a népet.
2022.10.14. (XXVI/41)
