Vlagyimir Putyin a Valdai nemzetközi konferencián három és fél órán át magyarázta azt, milyen lesz szerinte a világ.(Fotó: AP / Pavel Barykin)
A hidegháború során a Szovjetunió megpróbálta megosztani a nyugati világot, mennyire sikerült ez akkoriban?
– A hidegháború elején Truman elnök nagyon sikeres politikájának lényege az volt, hogy Amerika nem konfrontál egy atomfegyverrel fölszerelt Szovjetunióval, nem próbálja meg visszagörgetni azokat a hódításokat, amelyeket sikerült elérniük. Viszont a szövetségeseivel szorítófogást alkalmazott a Szovjetunió határai mentén, és ebben a fogásban akarta tartani, ameddig a kommunista rendszer belső ellentmondásai belülről szétszedik a rendszert. A Truman-doktrína úgy próbált megküzdeni a Szovjetunióval, hogy nem vitte ezt a küzdelmet a végletekig, vagyis az atomháborúig. Ezzel szemben Moszkva tett néhány próbálkozást arra, hogy megossza a Nyugatot.
A vietnámi háborúval vagy az atomfegyverek európai telepítésével kapcsolatban például ez sikerült is, de nagyjából elmondhatjuk azt, hogy az amerikai Pax Americana kitartott egészen az utóbbi évekig.
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »