A britek súlyos háborús bűnöket követtek el a búrokkal vívott harcok során.(Forrás: Wikimedia Commons / George Bertin Scott)
Trump stábja egy újságírói kérdésre válaszul fehérek elleni gyilkos uszításokról és lemészárolt búr farmerek sírjairól szóló videófelvételeket vetített le a dél-afrikai elnöknek és kíséretének. A főáramú média nemcsak erre reagált hisztérikusan, hanem azon is felháborodott, hogy a Trump-kormány 59 fehér menekültet fogadott be arra hivatkozva, hogy rasszista megkülönböztetés és üldöztetés fenyegeti őket hazájukban.
Némiképp meglepő a gyarmatosítás és a több évtizedes apartheid rendszer után arról hallani, hogy Dél-Afrikában a fehéreket fenyegeti rasszista megkülönböztetés. Ugyanakkor egyre szaporodnak a beszámolók arról, hogy Dél-Afrikában elképesztő méreteket ölt az erőszak. 2024-ben több mint 26 ezer embert gyilkoltak meg az országban, az apartheid utáni demokratikus rendszer 30 éve alatt pedig több mint 650 ezret. Könnyen lehet, hogy Nelson Mandelának és utódainak nem sikerült az országot élhetőbbé tenni, mint a „fehér elnyomóknak”.
Dél-Afrika történetének értelmezéséért legalább olyan ádáz harc folyik, mint amilyeneket az évszázadok során a térség irányításáért vívtak az őshonos és hódító afrikai népek, valamint az európai bevándorlók és gyarmatosítók. Rendkívül nehéz igazságot tenni az egymással ütköző narratívák között, ezért nem valószínű, hogy a térség a közeljövőben ki tud lábalni a nagyhatalmi és etnikai összeütközések szorításából.
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »
Húsvét, az örömünnep
A szabadulás és a megváltás története »
Bán Mór: Hunyadi János a hit védelmezője volt
(ami a sorozatból eltűnt) »